Ezért kell különösen résen lenni a londoni metrón

A Transport for London (TfL) adatai szerint idén április és szeptember között több mint a felével nőtt a bűncselekmények száma a metrón tavalyi év azonos időszakához képest.

Ezen belül a lopások száma nyolcvanhárom, a rablásoké pedig százhét százalékkal emelkedett, miközben az utasok száma tizenegy százalékkal csökkent. A zsebtolvajok fő célpontjai a forgalmas közlekedési és turisztikai csomópontok. Ilyen például a King's Cross St Pancras pályaudvar, ahová az Eurostar fut be. A londoni metróban a lopások harminckilenc százalékát az állomásokon követték el, és ez a megálló volt az egyik legnépszerűbb a tolvajok körében.

De a West End színházi negyed szívében lévő Leicester Square és az Oxford Circus, Európa legforgalmasabb bevásárlóutcájának kapuja szintén kiemelkedett a többi állomás közül a zsebtolvajlás szempontjából. A legtöbb lopás az északi vonalon (Northern Line) történt (676), ezt követte a Jubilee és a Piccadilly Line.

Ami a rablásokat illeti: ezek ötvenkilenc százalékát állomásokon követték el, a legtöbbet pedig a kelet-londoni Stratford bevásárlónegyedben, összesen tizennégyet.

A hétvégéken különösen ébernek kell lenni, mivel a lopások ötvenöt százaléka péntek és vasárnap között történt a metróban, huszonhárom százaléka pedig az esti csúcsforgalomban, délután öt és este nyolc óra között.

Bár a londoni buszokon nem nőtt annyit a bűnözés, mint a metrón, azért itt is érdemes óvatosnak lenni. A lopások aránya Westminsterben és Southwarkban volt a legnagyobb, míg a legtöbb rablás a dél-londoni Croydonban, az észak-londoni Haringeyben és Westminsterben történt.

Tekintettel a tolvajok megnövekedett aktivitására, ha városnézésre indulunk, érdemes megtennünk néhány óvintézkedést. A pénzt tartsuk övtáskában, ha pedig hátizsákban vannak az értékeink, tegyünk értéktelen tárgyakat a tetejükre, és vegyük előre a táskát a metrón. Az útlevet, a nagyobb összegű készpénzt vagy laptopot inkább hagyjuk a szállodai szobájában.

További biztonsági intézkedésként készítsünk másolatot a telefonon lévő fájlokról, és adjunk hozzá egy vészhelyzet esetén hívható számot, amely a lezárt képernyőn is látható. Jó tudni, hogy az online készülékkereső szolgáltatások segíthetnek megtalálni az elveszett telefont.

Itt további tippeket gyűjtöttünk össze, amellyel elkerülhetjük, hogy kiraboljanak, ha pedig Londonba utaznánk, a tél csodálatos időszak erre.

(Forrás: Euronews, képek: Getty Images, Unsplash)

metró | zsebtolvaj | tolvaj | utazás | zsebtolvajok | london

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom