Maszk nélkül, a városban ugyanis elvileg már nincs Covid-fertőzött.
Több ezer néző vett részt Kína legnagyobb zenei fesztiválján, a Strawberry Music Festivalon szombaton Vuhanban – írja az Independent. Tavaly az eseményt online kellett megtartani a koronavírus-járvány miatt, ezért óriási volt az érdeklődés a koncertek iránt, ráadásul a rendezvény az ötnapos nemzeti ünnep része volt.
A koncerteket a Wuhan Garden Expo parkjában rendezték, és kínai énekeseket és zenekarokat hívtak meg.
A felvételen látható, hogy a résztvevők többségén nem volt maszk, vagy ha igen, nem takarta a szájukat vagy az orrukat, és a tömeg tömött sorokban bulizott a koncerteken.
Arról nem tudni, hogy az eseményen volt-e fertőződés. Ugyebár Vuhan az a város, ahonnan elszabadult a koronavírus 2020-ban, mára azonban a hivatalos adatok szerint teljesen vírusmentessé vált. Reméljük, semmi aggasztót nem jeleznek a koncerttel kapcsolatban, ahogy az angolok első, maszk nélküli, többezres fesztiváljáról sem, amelyet a napokban rendeztek meg Liverpoolban.
(Forrás: Independent, HVG, fotó: Getty Images)
wuhan | vuhan | fesztivál | zenei fesztivál | independent | zene
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!