Tizenhárom megye, az ország több mint fele került át vörös besorolásba Ukrajnában

Súlyosbodik a helyzet az országban, egyre több régiót fest vörösre a vírus.

Ukrajnában már tizenhárom megye lesz a járványhelyzet szerinti legsúlyosabb, vörös besorolásban, ami már több, mint az ország régióinak fele – jelentette ki Viktor Ljasko egészségügyi miniszter a keddi sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető szavai szerint mostanra "fenyegetően felgyorsult" a kórházi ellátásra szoruló, súlyos állapotban lévő koronavírusos betegek számának emelkedése, az egészségügyi ellátórendszer terheinek csökkentése érdekében pedig kénytelenek szigorú megszorításokat bevezetni.

Ukrajnában a vörös kategóriába sorolt régiókban a szabályok szerint a mozikat, színházakat, múzeumokat, bevásárló- és szórakoztató-központokat, vendéglátóipari egységeket, piacokat, edzőtermeket és uszodákat csak azok látogathatják, akik megkapták a védőoltás mindkét dózisát, továbbá azok az oktatási intézmények működhetnek a szokásos módon, ahol az alkalmazottak száz százaléka teljesen védett.

Az egészségügyi minisztérium közlése szerint jelenleg már csak négy megye – köztük Kárpátalja – maradt a legenyhébb, sárga besorolásban, a főváros, Kijev pedig egyelőre az eggyel nagyobb kockázatot jelző narancs kategóriában van. A még hétfőn közzétett táblázatban hat megye volt hivatalosan vörös besorolású. Ljasko kijelentette, csak akkor készülnek bevezetni zárlatot Ukrajnában, ha minden régió vörös besorolásba kerül.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

védőoltás | védettségi | karantén | besorolás | zárlat | vörös

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom