Az ár majdnem a duplájára nőtt a legutóbbi értékesítési kör óta.
Miután a múlt hónapban a Virgin Galactic sikeres tesztrepülést hajtott végre a VSS Unityvel – melyen a cég alapítója, Sir Richard Branson végre megvalósította álmát, az űrutazást – a magánjellegű űrutakkal foglalkozó cég ismét megnyitotta a szuborbitális járatokra szóló jegyértékesítést.
Legutóbb 2013 és 2018 között kínált jegyeket a Virgin Galactic, akkor mintegy hatszáz leendő utas vásárolt tikettet. Később derült csak ki, hogy az időben kapcsolók milyen jól jártak a fejenként 200-250 ezer dollárért (61-76 millió forintért) megvett jegyükkel, mivel aki mostanság gondolkodik helyfoglaláson, annak már 450 ezer dollárt (kb. 137 millió forintot) kell átutalnia. A Virgin Galactic ugyanakkor páros, baráti, és családi csomagokat is árul.
Minek köszönhető az emelés? Nos, mint minden induló vállalkozás, a Virgin Galactic is rengeteg pénzt éget el. És mivel jelenleg mínuszban van, magasabb jegyárak esetén több bevételre számíthat.
Ez az ár azonban még mindig jóval kedvezőbb a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) történő utazáshoz képest, amiért egyes űrturisták 55 millió dollárt csengettek ki. Más kérdés, hogy az ISS-en való tartózkodással egybekötött többnapos űrkaland jóval intenzívebb élmény, mint egy kétórás szuborbitális utazás a Virgin Galactic-kel.
Az űrtúrára viszont még nagyon sokat kell várni, ugyanis a korábban megadott év eleji dátumhoz képest leghamarabb a jövő év végén indulhatnak csak el a kereskedelmi járatok. Addig még legalább két tesztrepülést terveznek a VG szakemberei.
Nemrég megírtuk, hogy a világ első olyan utazási irodája nyitott meg az Egyesült Királyságban, amely egy all inclusive ellátással csalogató török wellness hotel vagy egy hawaii bungaló helyett az űrbe küldi ügyfeleit.
(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images)
virgin galactic | járat | űrutazás | kereskedelmi | jegy
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!