Nemcsak a formája, hanem a hangja is szép az új hibrid Maseratinak

Egy kis elektromos rásegítéssel érkezik.

Bemutatta végre a hibrid hajtással guruló Ghibli Hybridet az olasz autógyár. Bár az elektromos hajtás és a kisebb motor miatt húzhatjuk a szánkat, ez nem jelenti azt, hogy ne lenne füleket simogató a hangzása – legalábbis az olaszok szerint.

Négyhengeres, kétliteres turbófeltöltős benzinmotorja egy negyvennyolc voltos elektromos hajtási egységet kapott, segítségével a Maserati Ghibli Hybrid fogyasztása jóval takarékosabb (száz kilométerre számolt átlagfogyasztása valahol 8,5–9,6 liter közé lőhető be, a gyár szerint).

Szép számokat hoz: háromszáz lóerőt, 430 Nm nyomatékot, 255 km/h a végsebessége, nulláról százra pedig 5,7 másodperc alatt gyorsul.

További érdekesség még, hogy a hibrid változat nagyjából nyolcvan kilogrammal mutat kevesebbet a mérlegelésnél a dízelhez képest. Az autó multimédia-rendszere állandó online kapcsolattal, Android alapon működik, illetve nagyobb infotainment rendszerrel és gyönyörű grafikájú, 10,1 colos kijelzővel látták el.

A tervek szerint év végétől, vagy 2021 elejétől lesz kapható.

Ez is érdekelhet:

A „dolce vita” idén házhoz jön – Egy falat Olaszország Magyarországon

Idilli táj, pazar gasztronómia, remek borok, határtalan életélvezet. Alig százötven kilométert utaztunk, és szinte ugyanazt kaptuk, mint a világ legvágyottabb országában.

(Fotók: tekdeeps.com)

elektromos | Maserati | bemutatták | olasz | Ghibli | új

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom