A Thannhauser-kollekciót nagyon ritkán lehet megnézni az Államokon kívül.
Justin K. Thannhauser (1892–1976) 1963-ban adományozta művészeti gyűjteményét a New York-i Solomon R. Guggenheim Alapítványnak. A gyűjtemény a késő tizenkilencedik és a kora huszadik század avantgárd művészetébe nyújt betekintést többek között Paul Cézanne, Edgar Degas, Paul Gauguin, Édouard Manet, Claude Monet, Pierre-Auguste Renoir, Vincent van Gogh és Pablo Picasso munkáival, akik modern technikákkal új témákat örökítettek meg.
Ez az első alkalom, hogy a tekintélyes gyűjteményt Európán kívül kiállítják. Először a bilbaói Guggenheimben, aztán Aix-en-Provence-ban, a Hôtel de Caumont kiállítótermében volt megcsodálható, idén ősztől pedig a New Yorkba visszatérés előtt még a milánói Palazzo Realéban csíphetőek el egészen 2020. március 1-ig. Nem akármilyen lehetőség ez, hiszen ezeket az alkotásokat az 1960-as évek óta nem lehetett látni együtt az Egyesült Államokon kívül.
A gyűjtemény elsősorban absztrakt alkotásokra épül, ami azért is rendhagyó, mert a hatvanas évek elején csupán néhány példát lehetett találni rá impresszionista és poszt-impresszionista körökben.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Getty Images)
milánó | Renoir | absztrakt | Palazzo Reale | gauguin | degas
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!