Felrúgják a fiatalok a korlátozásokat, mert bulizni akarnak

Beindult a tavaszi szünet az amerikai egyetemeken, és az olcsó repülőjegyárak sem segítenek a hatóságok helyzetén.

A Spring Break, vagyis a tavaszi szünet az az időszak az amerikai egyetemisták körében, amikor csapatostul utaznak meleg helyekre, hogy az év eleji vizsgaidőszak után kipihenjék a fáradalmaikat.

A koronavírus miatti korlátozások miatt sok szakértő, kormányzó szólította fel a fiatalokat, hogy idén hagyják ki ezt az össz-egyetemista mulatságot, ugyanis az a koronavírusos esetszámok megugrásához is vezethet, ám úgy fest, nem mindenki hallgat ezekre a hangokra.

Hétvégén százötven embert tartoztattak le Miami Beachen, mivel engedély nélkül gyülekeztek, nem tartották be a távolságtartás szabályait, és maszkot sem viseltek. A letartoztatások során két rendőr is megsérült, őket kórházba kellett szállítani a sérüléseik miatt. Miamiben jelenleg éjféltől van kijárási korlátozás.

"Túl sok aktivitást látunk a tavaszi szünet miatt – mondta Miami Beach polgármestere, Dan Gelber a CNN-nek. – Gondunk van azzal, hogy túl sok ember jön ide, és azzal, hogy túl sokan jönnek ide, hogy kitombolják magukat."

Gelber szerint a légitársaságok által szándékosan erre az időszakra időzített olcsó repjegyárak és a helyi hotelek akció vezettek ahhoz, hogy főként a keleti partról rengeteg fiatal érkezett a városba.

miami | spring break | letartóztatás | miami beach | tavaszi szünet

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom