Áprilisra 518 ezer vendégéjszakányi foglalás szerepel a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatbázisában, és a foglalások száma napról napra nő – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.
A közleményben felidézték: tavaly áprilisban összesen 304 ezer vendégéjszakát töltöttek el a vendégek a magyarországi szálláshelyeken. Májusra eddig 625 ezer vendégéjszakát jegyeznek az NTAK-nál, ez tizenegy százalékkal több, mint tavaly ugyanebben a hónapban.
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szerint az utazási kedv élénkítéséhez nagyban hozzájárul, hogy a SZÉP-kártyákra tavaly közel húsz százalékkal többet, csaknem 300 milliárd forintot utaltak a munkaadók a kedvezményeknek köszönhetően.
A tavalyi trendeket figyelembe véve az ügynökség szerint jól látható, hogy felértékelődött a belföldi turizmus,
a vendégek biztonságosabbnak érzik a magyarországi úti célokat.
A szálláshelyek, a vendéglátóhelyek, a fürdők és a turisztikai attrakciók készen állnak a járványügyi előírásoknak megfelelő nyitásra, az MTÜ Covid–19 kézikönyve is a támogatja a szolgáltatókat – hívták fel a figyelmet utalva arra, hogy a nyitás az átoltottság függvénye.
Nagyjából egy éve tartanak a különböző lezárások és korlátozások, és csak remélhetjük azt, hogy mihamarabb visszakaphatjuk a régi életünket. Épp ezért, hogy kicsit bizakodva tekintsünk a következő, tavaszváró heteink felé, felidéznénk Cameron Vincent egyik régi budapesti kiruccanását, az itt töltött napjaiból összeállított kisfilmet – amelyben normál esetben semmi extra nem volna.
Te szeretnél utazni 2021-ben?
(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)
turizmus | utazás | magyarok | belföldi | április | foglalás
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!