Tavaly ősz óta ezt a napot várták egész Olaszországban

Itáliában szájmaszk nélkül lehet az utcákon közlekedni hétfőtől, miután minden tartományban feloldották az ősztől érvényes járványkorlátozásokat.

Elsőként a fiatalok vették le magukról a szájmaszkot, az óvatosabb idősebbek között még sokan használják annak ellenére, hogy szabadtéren már nem kötelező a hétfőn nulla órától életbe lépett rendelkezés értelmében.

Az egészségügyi hatóságok arra kérték a lakosságot, mindenki továbbra is hordja táskájában, zsebében a maszkot, amelynek viselete továbbra is kötelező zárt térben, vagyis az üzletekben és a közlekedési eszközökön is.

Azokon kívül tanácsolt a szájmaszk viselete az emberekkel teli szabadtéri helyszíneken is, ahol tömörülés keletkezhet.

A római utcákon még szájmaszkkal közlekedő gyalogosok úgy nyilatkoztak, hogy annyira megszokták a viseletét, hogy most nem képesek egyik napról a másikra szájmaszk nélkül lenni. – Továbbra is félek, mivel tudom, hogy a körülöttem lévők közül sokan még nincsenek beoltva – mondta egy szájmaszkos férfi, aki még csak az első adag vakcinát kapta meg.

A külföldi turisták nagy része azonban szájmaszk nélkül sétált a város utcáin, hangoztatva, hogy a negyven fokos melegben már alig várták, hogy levehessék az orrukat és szájukat elfedő maszkot.

A szájmaszk használat október vége óta volt kötelező szabadtéren, de az olaszok többsége tulajdonképpen utoljára tavaly nyáron ment utcára maszkviselet nélkül.

Olaszország összes régiója úgynevezett fehér színű zónába lépett át hétfőtől, ami a járványkorlátozások eltörlését jelenti. Az esti kijárási tilalmat már június 21-én feloldották. Néhány város továbbra is kivételt képez, mivel a nem kedvező járványmutatók miatt továbbra is érvényesek az óvintézkedések, például az umbriai Norciában, ahol továbbra is kötelező a szabadtéri szájmaszk-használat.

Olaszország tengerpartja 7600 kilométeren keresztül nyújt változatos környezetet a strandoláshoz a Cinque Terre szikláitól Rimini nyüzsgő üdülőhelyein át a Nápolyi-öböl rejtett zugáig és Puglia homokos partjáig. Összegyűjtöttük azokat a strandokat, amelyekről csak szuperlatívuszokban szabad beszélni.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

szájmaszk | olaszország | szabadtér | használat | eltörölve

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom