Fritz Schlumpf egyszerűen rajongott a Bugattiért. A férfi harminc autót szerzett be a kedvenc márkájából, és egészen megszállottan dolgozott azon, hogy a világ legnagyobb Bugatti-gyűjteményét hozza létre.
1928-ban, huszonkét évesen vásárolta meg első Bugattiját Fritz Schlumpf, aki hétvégeken és autóversenyeken vezette az autót. A márka rajongójaként az elzászi gyárral is tartotta a kapcsolatot, de a hatvanas évek elején vált igazi autógyűjtővé, mi több, a márka megszállottjává, a nevéhez a világ legnagyobb klasszikus Bugatti-kollekciójának megszerzése fűződik.
Gyapjúkereskedőből autógyűjtő
Schlumpf gyapjúkereskedőként dolgozott, 1929-ben két évvel idősebb testvére, Hans is csatlakozott hozzá. 1935-ben közös vállalatot alapítottak, majd a második világháború után több gyárat és fonóüzemet vásároltak fel Elzászban, mígnem szinte teljesen uralták a kelet-franciaországi textilipart. 1957-ben egy használaton kívüli gyapjúgyárat is megvásároltak Mulhouse-ban, hogy saját autómúzeumot építsenek szeretett édesanyjuk, valamint Ettore Bugatti tiszteletére, de főleg Fritz Schlumpf számára, akinek a Bugattik gyűjtése régóta a rögeszméje volt. A hatvanas évek elejétől számos példányt szerzett be, hogy a márka legnagyobb gyűjtőjévé váljon.
A férfi ennek érdekében a hatvanas évek elején levelet írt a Bugatti-tulajdonosoknak világszerte. A címeket a brit Bugatti-tulajdonosok klubjának nyilvántartásából szerezte meg, így került kapcsolatba 1962-ben az amerikai Illinois állambeli John W. Shakespeare-rel, aki az ötvenes évek óta a Bugattik gyűjtésének szentelte magát. Az első autója egy 1932-es Type 55 volt, ezt követte egy Type 41 Royale, majd tizenkét Type 57, további három Type 55, valamint Ettore Bugatti saját elektromos autója, az 1931-es Type 56 tette teljessé a kollekciót. Shakespeare birtokolta ezzel a világ legtöbb Bugattiját, mintegy harminc autója volt.
Alku, fenyegetés, zsarolás
Schlumpf eltökélte, hogy megszerzi ezeket az autókat, és 70 ezer dolláros egyösszegű ajánlatot tett Shakespeare-nek, aki azonban legalább 105 ezer dollárt követelt. Schlumpf ezért 1963-ban egy szakértővel értékeltette a kollekciót, aki nem túl hízelgő eredményre jutott. A legtöbb autót ugyanis egy koszos padlójú helyiségben tartották, betört ablakokkal, beázott tető alatt, fészkelő madarak közt. Az autók legromlott állapotban voltak, és legalább másfél éve egyiket sem indították be. A szakértő nem javasolta a vásárlást, de Schlumpf ekkorra már teljesen beleélte magát, és 80 ezer dollárt ajánlott a teljes kollekcióért.
Kemény tárgyalások, kölcsönös fenyegetések és zsarolás után Schlumpf és Shakespeare végül 85 ezer dolláros vételárban állapodott meg, ez ma körülbelül 750 ezer dollárnak felel meg, beleértve a Franciaországba szállítást is. Mai szemmel nézve több, mint jó üzletnek számított az adásvétel. A harminc autót végül 1964. március 30-án rakodták fel egy nyitott vonatra, amely New Orleans felé tartott, hogy egy holland teherhajóra rakják azokat. Pár héttel később a hajó elérte Le Havre kikötőjét, ahol Fritz Schlumpf végre megkapta a kincsét, és egy nagy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy a világ legnagyobb Bugatti-gyűjtője legyen.
Otthonra lelt kollekció
A Schlumpf testvérek csak 1965-ben jelentették be gyűjteményüket egy rövid sajtóközleményben, a múzeum azonban sosem nyitott meg. A fivéreknek alig volt lehetőségük élvezni az egyedülálló kollekciót: csak néhány évig lelhették örömüket az autókban. A megkérdőjelezhető üzleti módszereik miatt nagyszabású sztrájkok törtek ki a gyáraikban, ami a hetvenes években a francia textilipar hanyatlásával együtt oda vezetett, hogy kénytelenek voltak egy frankért eladni a gyárat, és Svájcba menekülni. A gyári munkások 1977-ben bukkantak rá a titokban felhalmozott kincsekre, és először elfoglalták a gyűjteményt, majd a hetvenes évek végén a francia állam vette gondjaiba.
A hangulatosra felújított csarnokban ma Cité de l’Automobile néven lehet megtekinteni a gyűjteményt, 25 ezer négyzetméteren, több mint négyszáz különleges, ritka és értékes autóval ez a világ egyik legnagyobb autókiállításának számít. A múzeumban száz Bugatti kapott helyet, például a valaha épített hat Type 41 Royale közül kettő itt van, az egyik Shakespeare gyűjteményéből származik. A harminc járműből további modellek eredeti, restaurálás nélküli állapotban kerültek az oxardi Mullin autómúzeumba Kaliforniába. Ott és Elzászban végre otthonra lelt ez a nem mindennapi kollekció a kalandos sorsa után.
(Képek: Bugatti, Getty Images, Cité de l’Automobile)
A Bugatti rajongói
Az alapító Ettore mellett a legidősebb fia, a stílusérzékéről híres Jean Bugatti is sokat tett azért, hogy a Bugatti mai fényében pompázzon. A márka elkötelezett rajongói közé tartozott még Romano Artioli, aki több évtizedes álmát váltotta valóra a Bugatti feltámasztásával a kilencvenes években.
elzász | mulhouse | bugatti | autómúzeum | autógyűjtő | nagy sztori
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!