Ismét megnyitja lárnakai útvonalát a Wizz Air.
Budapestről és Debrecenből szállnak majd fel a társaság gépei, miután megszületett a megállapodás a két ország között, mely szerint a beoltott magyar állampolgárok teszt- és karanténkötelezettség nélkül beutazhatnak Ciprusra – írja az Airportal.
Budapest és Lárnaka között június 11-től péntekenként közlekednek a repülőgépek, június 21-től pedig hetente öt járat indul. Debrecenből Lárnakába június 20-án, 27-én és június 30-án repülnek a társaság gépei.
A Wizz Air emlékeztet arra, hogy a két ország megállapodásának értelmében beutazáskor Ciprus elfogadja a magyar utasok védettségi igazolványát, bármelyik Magyarországon jóváhagyott vakcina esetében. A további feltételekről az Airportal oldalán lehet olvasni.
Nemrég megírtuk, hogy a Wizz Air-nél hamarosan visszatérnek a közkedvelt nyaralóhelyekre tartó járatok, így azok is elkezdhetik az utazást szervezni, akik a keleti régióból szeretnének Európa legszebb tengerpartjaira repülni.
(Forrás: Airportal, fotók: Pixabay, Getty Images)
budapest | nyár | wizz air | ciprus | repülés | debrecen
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!