A Porsche először a legerősebb változatban mutatta be az elektromos autóját, és fokozatosan bővítette lefelé a kínálatot. Most a Taycan alapmodellje érkezik, amelynek a hatótávja mellett az ára is érdekes.
761 lóerős teljesítményével a Taycan Turbo S valósággal berobbant az elektromos autók piacára, és a Porsche idővel a szerényebb teljesítményű változatokat is bemutatja belőle. A 680 lóerős Taycan Turbo után érkezett az 530 lóerős Taycan 4S, és most itt a kínálat belépőmodellje, amelynek a neve egyszerűen Taycan.
A többi változattal ellentétben az alapmodellnél csak a hátsó kerekeket hajtja egy 326 lóerős elektromotor,
ami rövid időre 408 lóerős csúcsteljesítményre is képes, például a rajtautomatika használatánál. A Taycan még ebben a változatban is sportautósan gyorsul, 5,4 másodperc alatt éri el a száz km/h-t, a végsebessége 230 km/h.
A 79,2 kilowattórás akkumulátor egy feltöltésével 431 kilométert lehet megtenni az elektromos Porschével,
a felárért kérhető 93,4 kilowattórás változatban azonban már 484 kilométer a hatótáv, ezért ez a modell jut a legmesszebbre az összes Taycan közül. A csúcsteljesítménye valamivel nagyobb, 476 lóerő.
Az alapmodellhez is elérhető a 22 kilowattos fedélzeti töltő, de ha egy egyenáramú villámtöltőnél járunk, akkor akár 270 kilowattal is lehet tölteni a Taycan akkumulátorát. Ha elég erős a töltő, akkor a várakozás a múlté,
öt perc alatt száz kilométerre elegendő energiát lehet szerezni, és fél óra alatt szinte teljesen feltölthető az autó.
A hátsókerék-meghajtású Taycan már rendelhető, az első példányok márciusban érkeznek a kereskedésekbe, és az ára is jóval kedvezőbb, a 106 490 eurós 4S-hez képest 83 520 euróról indul a listaára. Az elérhetőbb változattal még népszerűbb lehet az elektromos Porsche, pedig már 2020-ban is több mint húszezer példányt szállítottak ki belőle világszerte.
Ez is érdekelhet:
porsche taycan | porsche | elektromos autó
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!