Budapest legnagyobb olasz teraszával és klasszikus nápolyi pizzával veszi be a nyarat a Piazza

Nyáron valahogy könnyebben elkapja az embert az itáliai életérzés és életfelfogás; a lazulás, a bohémság, a felszabadultság, a szabadság, vagyis az igazi dolce vita, amiért akár több ezer kilométert is képesek vagyunk utazni. Budapesten járva elég az Erzsébet híd lábánál lévő Piazzáig eljutni, ahol nápolyi pizzával, klasszikus pastákkal és igazi olasz aperitivekkel hozzák el a belvárosba Olaszországot

A KIOSK előtti placc korábban Terasz Budapestként nyaranta rendre benépesült a labdarúgó Európa- és világbajnokságok, olimpia vagy a fővárosi rendezésű vizes vébé idején, merthogy a hely nagykivetítős, szurkolói központos házigazdaként volt ismert.

Ebben az évben ugyan nem rendeznek ilyen kaliberű sportfiesztákat, de ez nem jelenti azt, hogy eseménytelenül telnek majd a forró hónapok arrafelé.

Megnyitott ugyanis a Március 15. téren Budapest legnagyobb olasz terasza, avagy szabadtéri piazzája, ahol a klasszikus nápolyi pizzák mellett kemencés finomságok, pasták, aperitivók, fröccsök, koktélok, negronik, napágyak és babzsákok teremtenek afféle mini Itáliát.

A Piazza Budapest csúcsa pedig a nápolyi pizza, melynek készítéséről annyit kell tudni, azért különleges, mert kizárólag nullás vagy dupla nullás, nagyon finom lisztet, természetes élesztőt, vizet és tengeri sót adagolnak hozzá.

A tésztát pontosan húsz percig dagasztják (kézzel!), a sütéshez tipikus fatüzelésű, nápolyi kemencét használnak, amiben másfél-két perc alatt sül meg a pizza.

Választhatunk többek között Margheritát (paradicsom, mozzarella, bazsalikom, olivaolaj, parmezán), Napoletanót (paradicsom, oregánó, fokhagyma, olivaolaj), Parmát (paradicsom, mozzarella, crudi di Parma, rukkola), Bufalinát (paradicsom, bivaly mozzarella, bazsalikom, olivaolaj), vagy a húsmentesek közül a padlizsánnal, cukkinivel és paprikával megpakolt Vegetarianát.

A hét minden napján, egyelőre 12–22 óráig nyitva tartó Piazza konyhájáért Orosz Gábor, a KIOSK Executive Chefje felel, a hely jelszava pedig a KIOSK-tulajdonos Hlatky-Schlichter Hubert mottója lett: La Vita e Bella, vagyis az élet szép, amit a Duna-parton, a napsütésben az ember minden gond nélkül meg is ért.

Ez is érdekelhet:

A világ legjobb olasz éttermei közé választották a budapesti Pomo D’orót

Az olasz szakmai zsűri kétéves tesztelő munkával választotta ki a világ legjobb hetven vendéglátóhelyét. Köztük Gianniét.

pizza | budapest | olasz | pasta | szabadtéri | klasszikus

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom