Ebben az étteremben a tulajdonos őszintén elmondja, milyen az ételük

Feigang Fei, a montreali AuntDai tulajdonosa nem finomkodik. Éttermének menüjén valamennyi fogás mellett néhány mondatos leírás szerepel arról, valójában mit gondol az adott ételről.

"A narancsos marha? Nem túl jó, különösen az étterem Tao csirkéjéhez képest. De amúgy sem kedvelem az Észak-Amerikában kapható kínai ételeket, úgyhogy döntse el inkább a vendég, hogy bevállalja-e."

"Az édes és fűszeres sertéscsíkok? Nos, meglehetősen magasak az elvárásaim ezzel az étellel kapcsolatban, mivel Kínában ez volt az egyik kedvencem. Őszintén szólva, nem vagyok valami nagy rajongója a verziónknak."

Íme néhány meglepő ismertető a hagyományos és nem hagyományos kínai ételekre specializálódott AuntDai étlapjáról, amely egy Kim Belair nevű írónak köszönhetően robbantotta fel a Twittert, miután rengetegen kedvelték és osztották meg az őszinte menüről szóló posztját.

A fogásokhoz tartozó őszinte leírások nem új keletűek, legtöbbjüket még évekkel ezelőtt írta Feigang Fei,

ugyanis nem akarta, hogy a vendégek csalódottan távozzanak.

Fei a The Guardian-nek nyiltakozva elárulta, azért is döntött az őszinteség mellett, mert gyakran elfordult, hogy a vendégek hozzá sem nyúltak a megrendelt ételhez, mivel nem tudták, pontosan mi is landolt a tányérjukon. "Sokan a legjobbak akarnak lenni, de mi egyszerűen nem vagyunk a legjobbak. Ez tény. De azért igyekszünk minden nap egy kicsit jobban teljesíteni" – nyilatkozta Fei.

Az internetnek köszönhetően az elmúlt napokban igencsak felkapott lett az étterem, és alaposan megnőtt a forgalma.

Bajban a szektor

Bár Fei étterme úgy tűnik, jól jön ki a koronavírus-válságból, Velence kedvence nem ilyen szerencsés. A turistákra építő ikonikus kávézót rendkívül súlyosan érintették a lezárások, 2020-as forgalma nyolcvan százalékkal esett vissza. Nem túlzás, hogy utolsó erőtartalékait mozgósítja. A nehéz helyzetre reagálva Amerikában több helyen összeálltak a szállodák az éttermekkel, és úgy tűnik, bejött nekik. Itthon is tudsz segíteni a bajba jutott éttermeknek: egyszerű, és munkahelyeket menthet.

(Forrás: CNN, illuszráció: Unsplash, Getty Images, Pixabay)

 

kínai | montreal | kanada | fogas | komment | étterem

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom