Húszmillió olasz vette ki szabadságát augusztus hónapra, és közel egyharmaduk külföldi úti célt választott a Coldiretti termelői szövetség kedden közölt adatai szerint.
Augusztus elsejével több mint tizenöt millióan fejezték be a vakációjukat, és húszmillióan váltják őket az üdülőhelyeken. Júliusban egy százalékkal több olasz vette ki szabadságát, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Az augusztusi nyaralók több mint huszonkilenc százaléka külföldre utazik, a belföldön maradók hetvenkét százaléka szokás szerint tengerparti helyszínt választott.
Az adatok szerint a legtöbb pénzt táplálkozásra költik el az olaszok nyáron is, közel másfél milliárd eurót fordítanak élelmiszervásárlásra.
Az Assoturismo idegenforgalmi szervezet elnöke, Vittorio Messina úgy nyilatkozott, júliusban – a belföldi és a külföldi vendégeket is számolva – 7,6 százalékkal erősödött az olaszországi turizmus a tavalyi év azonos hónapjához képest.
Augusztusban viszont nyolcszázezerrel kevesebb látogatóval számolnak 2022-höz képest.
A csökkenést elsősorban a rendkívüli forrósággal magyarázzák, de az észak-olaszországi heves viharok is elriasztották a turisták egy részét. Emellett egyre többen veszik ki júliusban a szabadságukat, mivel a főszezonnak számító augusztusban az árak is magasabbak.
A következő négy hétben országosan 82 millió vendégéjszakával számolnak a hotelek és más szálláshelyek. A nyári csúcsszezonnak Olaszországban az augusztus 15-i Nagyboldogasszony egyházi ünnepét megelőző és azt követő hét számít, amikor a gyárak nagy része is szünetelteti a termelést.
Olaszország sokak kedvence, de azért más tengerpartok is számot tarthatnak az érdeklődésünkre. Ezen a türkizkék vizű üdülőhelyen kedvező luxust találunk, a világ legszebb tengerparti városaiért pedig erre érdemes indulnunk.
(Forrás: MTI, képek: Unsplash)
augusztus | olaszország | nyaralás | tengerpart | olaszok
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!