Minden idők legdrágább nyara lesz az idei: ennyibe kerül a családi vakáció Olaszországban

A Federconsumatori fogyasztói érdekvédelmi szervezet háromféle nyaralástípust határozott meg, amelyek nagyjából lefedik a turisták igényét.

A klasszikus tengerparti nyaralás költségei egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetén 5650 euró (2 120 995 forint) körül mozognak. Ez magában foglalja az all inclusive szállást egy négycsillagos szállodában, a kirándulásokat, a sportot, a szórakozást és az autóval való közlekedést is

A hajós körütazások árai tavalyhoz képest 21 százalékkal emelkedtek, a hegyek szerelmesei viszont nem járnak olyan rosszul: a tengerparti nyaraláshoz hasonló paraméterekkel itt átlagosan 4480 euróra (1 681 780 forintra) rúgnak a költségek, ami „csak“ kilenc százalékos növekedést jelent. A legnagyobb tétel ebből a szállodai szoba ára, amely 8-30 százalékkal emelkedett tavaly óta.

De mindez nem tartja vissza a turistákat: a hegyi üdülőhelyek már szinte teljesen megteltek, míg a művészeti emlékeikről híres városok telítettsége még csak huszonöt százalékon áll.

Az árak ugyanakkor szinte minden területen jelentősen növekedtek, kezdve a közlekedéssel: míg a repülőjegyek 34 százalékkal, a vonatjegyek 11 százalékkal nőttek, egyedül az autózás ára csökkent tavalyhoz képest, méghozzá 24 százalékkal.

A napernyőért és a napozóágyakért átlagosan 33 százalékkal kell többet fizetni, mint tavaly, de aki egész hónapra kibérli a parti bútorokat, az jobban járhat, mint egy évvel ezelőtt, mert az akkori 795 euró (298 440 forint) helyett most csak 718-at (269 535 forintot) kell fizetnie. A sör 15,5 százalékkal kerül többe, az aperitif 11,5-tel, a fagyi pedig egyes helyeken 22 százalékkal is drágult. Összességében akár 800 euróval (körülbelül 300 ezer forinttal) is többe kerülhet idén az olasz vakáció, mint tavaly.

De bármilyen drága is legyen a gelato, a világ legdrágább jégkrémének árához képest sehol sincs. Ám ha az ember figyelmetlen, Olaszországban is könnyen hatszámjegyű összeget fizethet egy fagyiért.

(Forrás: Si Viaggia, képek: Getty Images, Unsplash)

család | ár | olaszország | utazás | nyaralás | vakáció

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom