A ’40-es évek Amerikája köszön vissza ezen a felejthetetlen utazáson.
A 20th Century Limited az amerikai történelem leghíresebb vonata volt, amely New York és Chicago között közlekedett hatvanöt éven keresztül, a lehető legmagasabb minőségű szolgáltatást kínálva. Az első járat 1902-ben indult el, és húsz óra alatt tette meg az utat, az 1928-as csúcsévben pedig a világ legjövedelmezőbb vonata volt.
Az utasok ugyanakkor nemcsak eljuthattak egyik városból a másikba, de kirándulást és élményt, és persze minden képzeletet felülmúló prémium-szolgáltatást is kaptak az utazás mellé. A vonaton két étkezőkocsi volt, egy társalgó, egy bár, sőt,
komornyik, borbély, de még titkárnő szolgálatait is igénybe lehetett venni,
akinek menet közben a mindig elfoglalt üzletemberek lediktálhattak egy-egy sürgősebb iratot.
Az ülések és ágyak a Hudson folyó felé néztek, hogy az utasok maradéktalanul élvezhessék a kilátást. Ja, és felszálláskor még vörös szőnyeget is gördítettek eléjük a peronra, hogy arról szállhassanak fel a minden luxusigényt kielégítő kocsikba.
1939-ben Henry Dreyfuss színházi díszlettervező alakította át a dizájnt, akinek többek között porszívók, telefonok és több tucat egyéb háztartási cikk letisztult formáját köszönhetik az amerikaiak.
A második világháború után újra felújították a kocsikat, és olyan kiegészítőket kaptak, mint a fluoreszkáló világítás vagy a zuhanyzó, azonban mindez nem volt elég ahhoz, hogy a légitársaságok által diktált versenyben helyt álljon a járat, így aztán meg is szüntették 1967-ben.
Idén azonban, a júniusi hétvégéken újra sínre teszik a vonat két kocsiját, mely az út Hudson folyó melletti szakaszán, New York és Albany között indul nosztalgiaútra. Aki a Hickory Creek luxusszolgáltatásaira vált jegyet, az 349 dolláros (120 220 forintos) ártól teljes ellátást kap a vonaton dolgozó séf jóvoltából és sört, bort kortyolgathat az úton némi harapnivalóval.
A másik kocsi, a Tavern-Lounge 43 egykor a társalgó funkcióját töltötte be, és már 149 dollártól (51 325 forint) felszállhatunk rá. A menü szendvicseket és italokat tartalmaz, de magukkal is hozhatunk sört vagy bort.
A vonatok a június hétvégéken közlekednek, és három alkalommal ősszel is: szeptember 30. és október 2., október 7. és 9., valamint október 28. és 30. között naponta 11:20-kor indulva Manhattanből és 1:50-kor érkezve Albany-ba, ahonnan 4:30-kor indulnak és 7:05-kor érnek vissza. Jegyeket április 22-től lehet kapni.
Ha kellőképpen elragadott az amerikai nosztalgia, nézd meg, milyen egy New York-i luxus társasház, ha az 1920-as évek ihlette. Ha viszont nem utaznál ilyen messzire egy szép vonatútért, akkor megmutatjuk, merre indulj hétköznapi és luxuskivitelben.
(Forrás: Travel and Leisure, ctpost, képek: Dennis A. Livesey , John McCloskey/URHS, Facebook/URHS, Hudson River Rail)
20th Century Limited | vasút | luxusvonat | vonat | amerikai egyesült államok
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!