Rendhagyó kirándulás a Müpa titkos berkeiben, ahogy még sohasem láthattad.
Nem mondom, hogy a legfelemelőbb érzés volt egy fájdalmasan csípős, hideg reggelen a Müpa épületéhez érkezni: a csábító nagybejáratok zárva, az üvegfalakon bekukucskálva üres elhagyatottság, az épület körüli óriási parkolóban fiktív ördögszekereket gördít a légüres semmi.
Sok időm viszont hál' istennek nem volt elmerülni ebben a reménytelenségben: Dóri – Juhász Dóra, a Müpa pr-vezetője – a főbejárattól elirányított az első számú művészbejáróhoz, amelyen belépve egy csettintésre elmúlt a kinti nyomorúság, és átadta a helyét a szöges ellentettjének; annak a vibráló, kreatív izgalomnak, amit csakis az élő művészet képes kiváltani. Jelen esetben maga a nagybetűs dzsessz.
„Idén a tizennegyedik évét tapossa a Jazz Showcase; amit most látsz, az a mai három koncertfelvétel közül az egyik”
– ezt Kovács-Ender Krisztián, a Müpa Stúdió kreatívvezetője mondja, miközben egy óriási színpad mögött állva szívom magamba egy fiatal dzsesszfogat – mint később megtudom, a Bettika Quintet – magyar népzenébe áztatott, fúziós-kísérleti dzsesszmuzsikáját. A Jazz Showcase tehetségbörze első koncertfelvételén vagyok: két nap alatt hat fiatal dzsesszbanda koncertjeit veszi fel a Fesztivál Színházban a Müpa csapata, hogy aztán egy élő koncerttel megkoronázva január 24-én teljesen ingyenesen meghallgathassa a nagyérdemű.
„Nagyon észnél kell ma lennünk, mert egyszerre rengeteg minden történik. Most két stáb is forgat párhuzamosan: itt a koncertfilmeket készítő csapat dolgozik, az előcsarnokban pedig Novák Péter házigazdával vesszük fel a felkonfokat, majd pedig az interjúkat. Az előadók közül sokuknak ez életük legelső felvétele, a Jazz Showcase zsűrije is a felvételek alapján fogja elbírálni őket és hirdet ki győztest, szóval nagyon sok múlik azon, hogy ma hogyan teljesítünk, mennyire tudnak a Müpa különböző területei összedolgozni.”
ESACWOHS ZZAJ
– látom az óriási feliratot a függönyökön át a backstage-ből. Megint elfog az a mindig is gyermekinek megmaradó izgalom, amit az ember egy sötét fadeszkás nagyszínpadon állva érez a takarásban; mikor néma és láthatatlan megfigyelőként eggyé válik azokkal az előadókkal, akik pár méterre tőle, a színpad lényegi és látható egészén vásárra viszik a bőrüket és tehetségüket a közönség előtt.
Most természetesen üresen konganak a széksorok, viszont korántsem üres a tér: kilenc kamera mozog, zoommol, emelkedik és merül a fiatal zenészek körül, a sötét széksorok tetején fehéres-zöldes monitorszínben játszik egy hangosító arca, rendezők és asszisztensek cikkcakkoznak utasításokkal a felvétel között: munkában egy produkciós gépezet.
„Ha már nem lehet élő koncerteket tartani, mi kihasználjuk a pandémia adta lehetőségeket: olyan képeket, plánokat és helyzeteket mutatunk be, amelyeket a nézőtérről sohasem látnál.
A székeden ülve egy fix, vágatlan, tág képet kapsz, a stream ezért mozgóképi szempontból sokkal izgalmasabb, jóval több és érzékenyebb dolgot tudunk egy-egy ilyen felvételen megmutatni, mint amit emberi szemmel látnánk egy élő koncerten” – meséli Krisztián, miközben igyekszem lépést tartani vele, ahogy a Müpa számomra feltérképezhetetlen labirintusában haladunk folyosóról folyosóra tovább, a színfalak mögött.
Felvételt készíteni – legyen az egy koncertfilm vagy akár egy portré – bizalmi dolog. A kamera másik oldalán lévőnek bíznia kell abban, hogy szép plánokkal mutatjuk, de nem másnak, mint aki: meg kell találnunk a karaktert és azt a lehető legjobban megmutatni. Jelen esetben meg kell látnunk a zenészek érzékeny gesztusait:
sokszor nem az a fontos, hogy épp jókor mutassunk egy megszólaló gitárt, vagy pont azt a billentyűt lássa a néző, amit lenyom a zongorista; adott esetben sokkal többet mesél az, ahogy két zenész összenéz és improvizálva elkezd a másikra reagálni.
Ezeknek az emberi, művészi finomságok felismeréséhez nagyon nagy szükség van a kollégák érzékenységére, tapasztalatára és kiváló munkaminőségére – ezt nem tudom eléggé dicsérni a Müpában, hihetetlenül jó csapattal dolgozunk ezeken a felvételeken, akiknek már az izommemóriájában van ez a művészeti tudás és rálátás.”
Közben elérünk a controlroomba, azaz a képvezérlő szobába: osztott képernyőkön megy a Jazz Showcase, a monitorokon pedig száz meg száz, számomra teljesen enigmatikus kapcsolón történnek a beállítások.
„Krisztián, jó így a szín?” – jön a gyors kérdés, és a gyors válasz. „Igen, egy kicsit talán lehetne sötétebb, de ennyire ne, az előbb jobb volt. Meg azt Karcsi légyszi', amikor az interjúk vannak, de ezt mondtam a Pistinek is, csináljátok meg, hogy ott más színű legyen a felirat, ami hátulról jön, tehát legyen lila meg sárga, de ezt csontra eltaláltátok. Kicsit barbis, de ezzel tudok élni, jó lesz így!”
Mielőtt még megfejthetném, mi a képen a barbis és mi legyen majd lila meg sárga, már a hangstúdióban találom magam Krisztián lelkes árnyékaként. „Szia Tibi! Tibi a Müpa Stúdió egyik hangmérnöke, ma az ő varázskezén múlik a hangkeverés és a hangutómunka, később pedig a mastering is: felvétel közben a hangmérnökök látják a nem vágott képeket is, hogy adott esetben azt is figyelemmel tudják követni, amit nem vág a rendező.”
A hangstúdióból robogunk tovább az előtér felé, integetünk Novák Péternek és a forgatócsapatnak, majd Krisztán mesél arról, hogy a streamingen túl milyen audiovizuális tartalomszolgáltatásban gondolkodik a Müpa. „Nagyon fontosak egy ilyen streamnél a hozzáadott, extra tartalmak, ezért úgymond tartalomcsomagokat hozunk létre: a streamek mellett plusz infók, interjúk, fotógalériák, keresztutalások színesítik a műsort.
Így olyan a végén az egész, mint egy nagyon jól kipárnázott, kulturális nyúlüreg: egyszer bemész, elkezdesz kattintgatni, és ott maradsz.
Nahát, ez a srác amúgy zongorista, de most nagybőgőzik! Ez a dobos nem játszott abban a másik zenekarban is? Hé, ő amúgy komolyzenész, de most itt improvizál egy dzsessztrióban! Szeretnénk ezeket az áthallásokat, művészi kapcsolódásokat, izgalmas, színes tartalmakat megmutatni a nézőknek a koncertek mellett.
A Müpában feladatunknak tartjuk, hogy a niche műfajokat és a kevésbé fősodorban lévő, nem mainstream előadókat is bemutassuk – erre tökéletes a Jazz Showcase. Ha egy feltörekvő magyar dzsesszbandának nincs is annyi rajongója, mint egy Bobby McFerrin-népszerűségű dzsesszvilágsztárnak, az a maroknyi fan ugyanolyan lelkes és az előadók is ugyanolyan tehetségesek, éppen ezért nagyon fontos, hogy bemutassuk őket, még akkor is, ha esetleg kevesebben nézik az adást. Ezzel együtt jár az a nagyon izgalmas kihívás, hogy miként tudjuk a felvételek minőségével, érzékenységével és kreativitásával a lehető legteljesebben megmutatni őket.”
„Itthon elképesztően jó a dzsesszképzés, ezért nagyon el vagyunk kényeztetve, ami a zenészutánpótlást illeti”
– ezt már Bércesi Barbara, a Müpa dzsesszprogramjainak művészeti szerkesztője mondja, miután Krisztiánnak a velem való rohanásból el kell sietnie máshová rohanni. Barbara találja ki a vezetőséggel egyeztetve, hogy kik kerüljenek a műsorkínálatba, így az ő gondos kurátorságának egyik eredményét hallom távolról, a színpadtérről kiszűrődő dzsesszéterikus hangokban.
„Fiatalok tekintetében jól körül kell járnom, kik a legígéretesebb, legérdekesebb előadók a porondon, ezért gyakran kérek tanácsot a dzsesszéletben forgó szakértőktől is, például a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessz tanszékének tanáraitól vagy a Magyar Jazzszövetségtől és zenetanároktól. Az idei összeállításnál külön kerestem férfi vokalistát – belőlük meglepően kevés van –, valamint stilárisan is izgalmas, változatos zenei palettát hallhatunk és láthatunk most.
Megmutatjuk a hagyományos dzsessztriót, zongorával, gitárral, de lesz avantgarde-kísérletező, népzenei elemeket vegyítő zenekar, dzsessz-funk, fúziós zene és a dzsesszt hiphop-funk elemekkel keverő banda, valamint kikacsintunk crooneres irányokba.
Jó látni, hogy minden valamikori dzsesszirányzat tovább él a fiatalok körében, ezért korábbi években meg tudtunk hívni swinget vagy ragtime-ot játszó csapatokat is.”
"A Müpában fellépni fontos mérföldkő, nagy presztízs sok zenekar életében, ezért picit izgulnak is, mikor itt koncerteznek"
– ezt pedig már Dóri meséli nekem, miközben a háttérből továbbra is friss, ropogós dzsessz szól.
“Mivel a közönség bízik bennünk, így valamelyest irányítjuk őket a döntéseinkkel – azaz olyan zenekarokat mutatunk meg, akikre érdemes lesz odafigyelni később is – a zenekarok mindig valamilyen speciális élményt hoznak a Müpába. Régebben nagyon sokan csak komolyzene műfaját kötötték hozzánk, de szerencsére már sokan látják, mennyi minden más is van nálunk.
A tizedik születésnapunk óta hivatalosan Müpa a nevünk: azért használjuk ezt az élő és szerethető szót, ahogy a közönség is hív minket, hogy ne a palotasággal járó esetleges távolságtartás legyen az első asszociáció rólunk, sokkal inkább az, hogy egy sokszínű találkozóhely vagyunk.
A palettánk ugyanis jócskán túlmutat a komolyzenén: a dzsessztől kezdve a könnyűzenén át az irodalomig vagy épp a gyerekprogramokig, nagyon változatos a felhozatal – és persze a nézők is. Imádom, hogy ennyire különböző a közönség:
látod egy szeletét például a Wagner-napokon, aztán ott teremnek a visítozó gyerekek a Cifra Palota programjain, majd átadják a stafétát a huszonéveseknek a Hey June könnyűzenei sorozatnál – isteni ez a sokszínűség!
A streamet pedig azért szeretjük különösen, mert míg egy élő fellépésnél van egy létszámhatár, addig a streamet bármennyien követhetik egyszerre – ez telt házas előadóknál nagyon érződik, többszörös az online követés, mint a koncerttermi kapacitás. És persze reméljük, hogy a streameket követő közönség majd az újranyitáskor visszatér élőben is!”
A Jazz Showcase teljes programját itt tudod megnézni – január 24-ét pedig vésd fel a naptáradba, ugyanis elképesztően profi művészi és zenei élményben lesz részed! Ezt, miközben a backstage sötétjében, csukott szemmel újra átadom magam a színpadon szóló, sodró fúziós dzessznek, csak garantálni tudom.
(Fotók: Hirling Bálint, Csibi Szilvia, Pályi Zsófia, Kotschy Gábor)
harcsa veronika | fúziós jazz | jazz | jazz showcase | behind the scene | kulisszatitkok
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!