Jelenlegi formájában búcsúzik sokak kedvenc balatoni étterme

A múlt héten szerdán és csütörtökön még a Dérynével tartott kollab keretében két estén át adott exkluzív vacsorát, most pedig már a bezárásáról értesülünk.

A balatonfüredi Mór24 a Facebookon jelentette be, hogy befejezi a működését ebben a formában. Az étterem tulajdonosai, Albrecht Tamás és Almás Edit bejegyzésükben ezt írták:

"2020 nyarán, amikor belevágtunk életünk talán legnagyobb kihívásába, szerelemprojektjébe, őszhajszálaink és nevetőráncaink elsőszámú megszaporítójába, még fogalmunk sem volt, hogy 3 év múlva mennyire nehéz lesz kimondani, amire most készülünk. Ahogy minden étkezésnek van eleje és vége, úgy egy étterem története sem tarthat örökké. A MÓR24 jelenlegi formájában búcsúzik tőletek."

Ugyanakkor azt kérik, hogy tartsuk rajtuk a szemünket, mert azt megígérhetik, hogy amikor eljön az ideje, a folytatásról mindent megosztanak velünk.

Ezek szerint a búcsú mégsem örökre szól, és ha hinni lehet a már szárnyra kapott híreszteléseknek, Budapesten láthatjuk őket viszont a jövő év elején.

A Mór24 kiemelkedő színvonalát bizonyítja, hogy idén is megtartotta a korábban a Michelintől kapott Bib Gourmand elismerést, amit a kiváló minőségű ételeket megfizethető áron kínáló éttermeknek osztanak.

(Forrás: 24.hu, képek: Mór24/Facebook)

 

balaton | bezárás | mór24 | balatonfüred

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom