Ugyanaz, és mégis más.
A Szabadság-szobor kicsinyített mását – amely a nagy testvére több mint száz évvel ezelőtti útját követte – csütörtökön állították fel a New York-i kikötőben található Ellis-szigeten.
A 2,8 méter magas másolat még a múlt héten egy platós teherautó hátulján indult el Franciaországból az Egyesült Államokba. Az érkezést követően a munkások óvatosan lefejtették róla azt a műanyag fóliát, melyet a szobor védelmére raktak fel az Atlanti-óceánt átszelő útjára.
Az alkotást a francia-amerikai barátság megszilárdítását jelentő gesztusként a párizsi Musée des Arts et Métiers tíz évre adja kölcsön az Egyesült Államoknak. – "Ez a francia és az amerikai nép közötti barátság szimbóluma, egyben emlékeztet a szabadság és a világ felvilágosításának üzenetére, ami a szobor neve" – mondta az avatási ünnepségen Philippe Étienne, Franciaország amerikai nagykövete.
A talapzattal együtt 93 méter magas Szabadság-szobor nagyobbik változatát szintén Franciaország ajándékozta az Egyesült Államoknak. A szobrot 1886-ban állították fel, azóta is a New York-i kikötőben lévő Liberty Islanden áll.
A mintegy 450 kilogramm súlyú bronz másolatot Frédéric-Auguste Bartholdi eredeti Szabadság-szobor gipszmodelljéről mintázták, és július 1-6. között állítják ki az Ellis-szigeten – vagyis a július 4-i függetlenség napi ünnepségeken látható lesz New Yorkban. Ezt követően Washingtonba költözik.
– Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a kis és a nagy testvér közötti találkozó létrejött, különösen július 4-e miatt, aztán majd július 14-én – a mi nemzeti ünnepünkön – újra felavatják, ezúttal Washingtonban – zárta a nagykövet.
Aki a Manhattanre nyíló legjobb panorámát keresi, annak a New York-i The Edge tetejére érdemes felcaplatnia, ahol a város legmagasabb szabadtéri teraszán keresheti meg a leesett állát az üvegpadlós kilátón – ahol ezzel egyetemben az adrenalinszintjét is az egekbe lőheti. Hasonló, de valamivel nyugodtabb élményt kínál július 1-től a Chelsea-ben található Renaissance Hotel.
(Forrás: Reuters, fotók: Getty Images, Pixabay)
mini | Szabadság-szobor | usa | új | másolat | new york
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!