Belgrádnál épült meg a nagyon-nagyon példaértékű és bátor modernista ház.
Az Avala-hegy oldalán, lejtős telekre tervezte meg a Ten építésziroda ezt a varázslatos házat Szerbiában. Az Avala House névre keresztelt otthon tulajdonosa és fő kivitelezője egy helyi kisiparos és dekorátor, aki az építészirodával együttműködve helyi anyagokkal és limitált büdzsével valósította meg a projektet. Az eredmény önmagáért beszél:
olyan pazar kortárs otthon lett, amit simán látnánk mondjuk Franciaországban vagy Amerikában is.
A ház egy 16x16 méteres acélkeret köré épült, melyet 3,2 méteres szegmensekre osztottak. Az épület közepe egy nagyvonalú udvar, eköré rendeződnek a szobák és a teraszok is.
A ház tervezésénél az építészek a helyi boulder-sziklákat vették alapul; ezekre emlékeztetnek a betonelemek a házban, például a fürdőszobánál és a lépcsőknél is.
Az épület egyetlen, egyterű helyiségből áll: merész módon nem csak a nappali és a konyha, de a hálószoba és a mosdó is itt kapott helyet. Azért ha valaki kicsit elszeparálná magát, akkor a három helyiséget óriási függönyökkel lehet elválasztani. A ház körül nagyon sok tolható és árnyékolható üvegajtót, valamint üvegfalat helyeztek el, így mindenhonnan pazar a kilátás a természetre;
például simán zuhanyozhatunk egy fügefa mellett vagy ülhetünk egyszerre a nappaliban és a verandán.
Még több gyönyörű enteriőrt nézegetnél? Mutatjuk a legutóbbi dizájnkedvenceinket: ezt a szocializmust újragondoló krakkói hotelt, ahol szintén simán elnyaralnánk, füves háztetővel csodás tóra tekintő izlandi villát, ezt a fenomenális holland faházat az erdő mélyén, ezt a panellakásból átalakított kijevi csodát, ezt a modernista betonházat, amelyben van egy hihetetlen furnérlépcső, és ezt a fantasztikusan kreatív londoni otthont.
(Fotók: Maxime Delvaux)
dizájn | szerbia | belgrád | avala-hegy | kortárs | építészet
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!