Január elején új épülettel bővült a Budapest Airport: az utasmóló névre hallgató tér a közutálatnak örvendő "karámot", "csirkekeltetőt", "csóróvárót" váltotta fel. A bővített, modernizált, 11 500 négyzetméteres épület mostantól számottevően jobb körülményeket biztosít majd azoknak, akik a low fare légitársaságokkal utaznak.
Sokan vélik úgy, a karámnak csúfolt repülőtéri váró teljességével méltatlan és kellemetlen ránk nézve, hogy ez a megoldás egyáltalán nem európai, hogy attól még, hogy diszkont légitársasággal utaznak, igenis kijárna a színvonalasabb szolgáltatás, a nyugatibb bánásmód. A kritikusok most fellélegezhetnek, ugyanis átadták az utasmólót, amely jelentősen modernebb és megérdemeltebb, mint éveken át használt elődje.
Tudvalévő, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren éveken át az ideiglenesnek tűnő bádoglabirintuson keresztül lehetett eljutni az induló gépekig, hóban-sárban ugyanazon úton kellett megközelíteni a járatunkat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy úgy hírlik, maguk a fapados légitársaságok ragaszkodtak ehhez a szisztémához, hogy megspórolják a buszos szállítást, esetleg az utashidas megoldást.
Mostantól tehát mind a BUD dolgozói, mind az utasok elégedettebbek lehetnek: 2020 új rendszert hozott, és további fejlesztések várhatóak a főváros repterén.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: MTI/Kovács Tamás, Unsplash)
reptér | diszkont légitársaság | Ryanair | easyjet | fapados | wizzair
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!