Bárhol is élünk a Földön, szinte biztosan megtaláljuk valamilyen, az adott régióra és kultúrára jellemző formáját a világ egyik legkedveltebb édességének, a fánknak. A fánkkultúra Magyarországon is virágzik - különösen most, a farsangi időszak környékén -, mindazonáltal az eredeti amerikai fánk eddig hiányzott a hazai üzletek repertoárjából. Mostantól azonban ez az űr sem marad betöltetlenül, hiszen megnyílt a Cream Donuts and Shakes, a főváros első kézműves amerikai fánkozója.
"A Cream fánkjai igazi egyéniségek, nincs két ugyanolyan! Hiszen minden Cream Donut kézzel készült, egyedi darab – imádnivaló és pont olyan különleges, mint amilyen Te vagy" – ezzel a mondattal találkozhatnak azok, akik elviteles dobozba kérik az újonnan nyílt Cream Donuts and Shakes fánkjait a főváros első amerikai kézműves fánkozójában.
Több mint egy évig fejlesztették a receptet
A Cream Donuts and Shakes megnyitása előtt az eredeti amerikai recept továbbfejlesztésével tizennégy hónapig kísérletezték ki, hogy a lehető legtökéletesebb fánkot kínálhassák az Astorián megnyílt üzlet vendégeinek.
Ennek a kísérletezésnek részét képezték a különböző íztesztek, de az is, hogy milyen minőségű és hőmérsékletű tisztított vízzel dolgozzanak, mennyi ideig kelesszék, és hogyan kezeljék sütés előtt a tésztát. Az eredmény pedig magáért beszél, a minden nap frissen készített kézműves fánkok könnyedek, levegősek és isteni finomak, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva.
Friss kézműves fánkok a hét minden napján
De miben is más az amerikai fánk és mitől olyan különleges a Cream fánkkínálata?
A Creamben minden fánkot kézzel készítenek, ami a dizájnra is igaz, hiszen még azokat a fánkokat is kézzel mintázzák az üzlet cukrászai, amelyek valamilyen 3D-s figurával egészülnek ki.
Gépeket nem használnak a díszítés egyetlen fázisában sem, arra azonban nagy hangsúlyt fektetnek, hogy a sütés tökéletes körülmények között történjen. Azoknak, akik a Cream-ben vásárolnak, elfelejthetik a klasszikus lekváros fánkot, hiszen ott a színes mázak csodáival, speciális feltétekkel és népszerű hozzávalókkal ízesítik a kínálatot.
Tematikus hónapok a rendszeres megújulás jegyében
Az alapszortimentben huszonöt különböző ízesítésű fánkot kínálnak, van köztük kinder tojásos, oreós, karamellás, és még sorolhatnánk. Ezen felül pedig minden hónapban újabb meglepetéssel készülnek a Creamben. Alex Hemingway, az újonnan nyílt hely amerikai származású tulajdonosa elmondta, hogy egész évben tematikus hónapok várják majd a vendégeket, és bár minden meglepetést nem szeretnének előre ellőni, annyit elárult, hogy a Toy Story, a Super Mario, a Minyonok és a Star Wars is visszaköszön majd idén a fánklapról.
Creamshake az új milkshake
A Cream Donuts and Shakes – ahogyan a neve is jelzi – nemcsak a fánkok, de a shake-ek terén is szeretne újat mutatni a magyar vásárlóknak. A különleges helyben készített kézművesfagylalt alapú ún. creamshake-eket azoknak az édesszájú vendégeknek ajánlják, akik nem riadnak meg az emeletes óriás shake-ektől sem.
A kínálatban öt féle creamshake közül lehet majd választani, a repertoárt pedig időről időre frissítik a vendégek visszajelzései és igényei alapján. A meglepetés pedig biztosan nem marad el, ha valaki a creamshake-ek mellett teszi le a voksát, hiszen az emeletes shake-et szó szerint kell érteni: a krémes fagylalt alapú finomságokat a gumicukortól az Oreo darabokon át rengeteg feltéttel kínálják, a tetejéről nem maradhat el a tejszínhab, a csúcsot pedig minden esetben egy (vagy több) fánk koronázza meg. Persze ha valaki sós finomságra vágyik, az sem marad éhes a Creamben, számukra az amerikai bagelkínálat lesz a befutó az új helyen.
Mostantól mindenkit személyesen vár a Cream, a házhoz szállítást azonban senki se keresse, hiszen a tulajdonos célja, hogy a fánkozás igazi élményt adjon, ehhez pedig úgy véli, hogy elengedhetetlen a személyes kontaktus.
amerika | milkshake | töltött | budapest | los angeles | édesség
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!