Nagyon meglepő, mennyire nem szeretnek a magyarok Csehországba járni

Pedig itt van egy karnyújtásnyira, gyönyörű, és mégsem vagyunk sehol sem a top turistái között. 

Habár elképesztő szépségei vannak, a magyarok mégsem szerettek az elmúlt években Csehországba látogatni, derült ki a Cseh Statisztikai Hivatal legújabb felméréséből, amelyben a tavalyi turisták számát vizsgálták.

Az országban 2021-ben 11,4 millió turista szállt meg a kereskedelmi szálláshelyeken Csehországban: ez 5,2 százalékkal több, mint a 2020-as adatok, de még mindig csak fele annyi, mint 2019-ben.

A 2020-as és a 2021-es évet erősen befolyásolta a koronavírus-járvány, illetve az annak következtében hozott óvintézkedések és korlátozások. Így a 2021-es adat csak a 2019-es járvány előtti év 52 százalékának felel meg. Csehországban továbbra is hiányoznak a külföldi turisták, akiknek visszatérése hosszabb időt vesz igénybe.

A turisták tavaly 32 millió vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, alig többet, mint 2020-ban. 2019-ben azonban a vendégéjszakák száma még mintegy ötven százalékkal több volt, mint tavaly.

A Csehországba látogató magyar turisták nincsenek az első tíz ország között.

A legtöbb külföldi turista Németországból érkezett: 689 200, ez 15 százalékkal kevesebb az előző évinél. Szlovákiából 330 800-an látogattak el Csehországba, 25 százalékkal többen, mint 2020-ban. A harmadik helyen a lengyelek vannak 235 ezerrel, ami 20 százalékos csökkenés. A többi országból Csehországba érkező turisták száma nem érte el a százezret. Az Egyesült Államokból 44 ezren, Izraelből 38 ezren látogattak el tavaly.

A külföldi turisták a szállások 24 százalékát vették igénybe, olvasható a statisztikában. A cseh vendégek száma 2021-ben 8,8 millió volt, 9,6 százalékkal több, mint 2020-ban. A külföldi turisták száma 2,6 milliót tett ki, ami 7,6 százalékos csökkenés 2020-hoz viszonyítva.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

statisztika | adat | turista | csehország | hír | magyar

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom