Ha abból indulunk ki, hogy csak a legkeresettebb, legexkluzívabb luxusmárkákat érdemes hamisítani, könnyű megérteni, miért botlunk minden sarkon diszkontárú Louis Vuitton táskákba. Persze, egy jószemű vásárló simán kiszúrja a csalást – az ikonikus logó, a jellegzetes formavilág, az anyagok, és egy-két finom részlet is árukodik, hogy eredeti darabbal van-e dolgunk. Az LV-szignó az egyik legismertebb a világon, azt viszont kevesen tudják, hogyan indult ez a legenda több mint százötven éve, még mielőtt a luxusüzletek kirakatába került volna.
Az aprócska, francia faluban, Anchay-ben született Louis Vuitton nagyon fiatalon megunta a vidéki életet – 1834-ben, mindössze tizenhárom évesen, egyetlen táskával nekivágott a világnak. Vuitton gyalog indult el Párizsba, végül csak két évvel később érkezett meg a 470 kilométerre fekvő fővárosba.
Az izgalmas nagyváros Vuittonnak jó lehetőségeket hozott, megérkezését követően Monsieur Maréchal doboz- és csomagolóanyagokat gyártó műhelyében kezdett tanonckodni. Maréchal műhelye a 19. században kulcsfontosságú igényeket szolgált ki: a lovaskocsikon, hajókon és vonatokon az utasok csomagjait korántsem kezelték óvatosan, így aki tehette, szakembereket fogadott féltett tárgyainak és ruháinak szakszerű csomagolására, és az ehhez szükséges tárolódobozok gyártására.
Louis hamar megtalálta a helyét a szakmában, és tizenhét éven keresztül Maréchal mellett dolgozott, ahol a dobozkészítés mellett később a személyre szabott bőröndök gyártásába is beletanult. 1853-ban karrierje egy váratlan megkereséssel vett új irányt: Franciaország császárnője, Eugénia, Bonaparte Napóleon felesége kérte fel, hogy legyen a személyes dobozkészítője és pakolója.
Innentől Vuitton az előkelőbbnél előkelőbb császárnői ruhák szakszerű és biztonságos pakolásáért felelt, és azért, hogy azok épségben jussanak el a Tuileriák palotájából a saint-cloud-i kastélyba, vagy épp különböző tengerparti célpontokra. A pozíció kapukat nyitott uralkodók, és az elit világ felé, így nem sokkal később saját műhelyet nyitott Párizsban.
Ettől kezdve már saját neve alatt árulta bőröndjeit és tökéletesítette termékeit: hamarosan bőr helyett a tartósabb és vízálló textilből kialakított bőröndökkel kezdett kísérletezni, és kifejlesztette a négyszögletes, egymásra pakolható modellt, ami a kerek formájú szállítódobozok korában hatalmas innovációnak számított.
A praktikus újítások annyira népszerűek lettek a kényelmes utazásra vágyók körében, hogy Vuittonnak hamarosan egy nagyobb műhelybe kellett költöznie – 1859-ben nyitott meg az asnièresi műhely, ahol kezdetben húsz, az 1900-as évek elején száz, 1914-ben pedig már 225 lelkes bőröndkészítő dolgozott.
A megrendelésekkel együtt a műhely is növekedett, később a Vuitton család lakhelyét is a műhely mellett alakították ki. A ház ma egy magánmúzeum része, a régi műhelyben viszont most is közel kétszáz szakember dolgozik a világ minden tájáról érkező ügyfelek megrendelésein.
Vuittont 1867-ben a Napóleon által szervezett párizsi kiállításon bronzmedállal jutalmazták, ami tovább növelte ismertségét. Az 1870-71-es porosz–francia háború alatt ugyan műhelyét kirabolták és lerombolták, a munka nem állt meg hosszú időre: a háború után új helyszínen folytatta a gyártást és tervezést, 1886-ban pedig fiával közösen bemutatták a legendás kétrugós csatból álló zárat, ami egy teljesen új fejezetet nyitott az utazóbőröndök világában.
A sima bőrönd innentől igazi kincsesládává vált, amiben a boldog tulajdonosok elzárhatták legféltettebb tárgyaikat.
A zár hatékonysága olyannyira csalhatatlannak bizonyult, hogy Louis Vuitton még a híres szabadulóművészt, Houdinit is nyilvános újságcikkben hívta ki egy megmérettetésre. És bár a művész nem válaszolt a kihívásra, a zár a mai napig a híres LV-logós bőröndök védelmét szolgálja.
Louis Vuitton egészen 1892-ben bekövetkezett haláláig folytatta a munkát, utána a vállalat irányítását fia, Georges Vuitton vette át, aki az egyre gyarapodó hamisítások miatt a korábban már levédett vásznak mellé szabadalmaztatta a gyémántokat, köröket, és virágokat ábrázoló ikonikus, LV monogramos vásznat, hogy ezzel is megkülönböztethesse a vállalat termékeit az olcsó utánzatoktól.
A márka hírneve a rengeteg hamisítvány ellenére is töretlen, a kollekciók pedig már messze túlmutatnak a táskákon: az első kreatívigazgató, Marc Jacobs keze alatt a Louis Vuitton bemutatta saját férfi és női utcai ruhakollekcióját, a reklámkampányokban pedig évről évre olyan hírességek tűnnek fel, mint Angelina Jolie, Bono, Sean Connery vagy Jennifer Lopez.
És hogy mennyit ér ma ez a bőröndbirodalom? 2012-ben a világ második legnagyobb piackutató cége, a Millward Brown tanulmányában a Louis Vuitton a világ legértékesebb luxusmárkájaként végzett, 25;9 milliárd dolláros összértékével megelőzve a Hermest és a Rolexet.
Ez is érdekelhet:
404 Not Found
(Fotók: Louis Vuitton, Pixabay)
párizs | márkatörténet | LV | LVMH | hercegnő | pakolás
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!