Lehetséges 40 éves kor felett fogyni?

Sokan negyven éves koruk felett sem akarnak lemondani önmagukról, szeretnének ilyenkor is fittek és egészségesek maradni. Ebben a korban azonban már nem annyira egyszerű a fogyás, mint korábban, hiszen sem az anyagcsere nem olyan mint a régi, sem a testünk.

A mozgás már nem megy annyira könnyen, ezáltal a régi versenysúlyra visszafogyni igazi kihívást jelent az ember számára. De tényleg nem lehet fogyni 40 éves kor felett? Milyen megoldások vannak erre?

Már minden másként működik

Hiába minden, ha az ember eléri a 40 éves kort, akkor bizony már egészen máshogy működik a testünk. A nők nagy része ilyenkor már megszülte az 1-2 gyermekét, de azért be kell vallani, hogy nemcsak a terhesség számít befolyásoló tényezőnek.

A VERTIM kapszulája azonban nagy segítséget jelenthet, ha fogyni szeretnénk. Amellett, hogy támogatja a zsírvesztést, szabályozza a bélmozgást, hozzájárul a fizikai aktivitásunkhoz és még lehetne sorolni, hogy milyen előnyei vannak. Hozzá kell tenni azonban, hogy nem jelent végső megoldást, tenni kell azért, hogy az a bizonyos álomalak megmaradjon.

40 felett a legtöbben úgy érzik, hogy a hízás sokkal könnyebben megy, míg a fogyás szinte képtelenség. Pedig ez nem egészen így van, hiszen ugyanúgy lehet látványos eredményeket elérni, szimplán ügyelni kell magunkra és arra, hogy mit eszünk.

Néhány edzés és egy pár hét diéta szinte azonnal átváltoztatja a testünket. A megoldás tehát nem más, mint az életmódváltás, a sok zöldség és gyümölcs fogyasztása, valamint az édességekről való lemondás.

A kulcs az életmódváltás

Ebben a korban rendszeressé kell tenni az étkezéseket és a mozgást. Már nem ehetünk meg csak úgy 1-2 szelet tortát hétvégente, mert az szinte azonnal meglátszik. Tisztelet a kivételnek persze, hiszen akadnak, akik még ilyenkor sem híznak meg. A korábbi időszakhoz képest azonban mindenkinek a teste más lesz, átalakul, az étkezések nagyobb hatással vannak ránk.

Érdemes reggelire egészségesebb, fehérjetartalmú ételeket enni, amelyek beindítják az emésztést, nem telítenek el és nincsenek tele szénhidráttal. Felejtsük el végre a tejes és cukros kávét, maradjunk meg az ízesítetlen változatnál, esetleg igyunk teát! A friss narancslé jól hangzik, de nagy mennyiségű cukrot tartalmaz, nem annyira egészséges, mint gondolják.

Mit mozogjunk 40 éves kor felett?

A sport kapcsán semmiképpen ne mondjunk le a jó öreg sétáról. Persze mehet tovább a futás, bicikli, súlyzós edzés, attól függően, hogy korábban mennyit csináltuk ezeket. A leghatékonyabban azonban a séta égeti a zsírokat, ráadásul kisebb a sérülés esélye, nem terheljük meg sem a térdeket, sem a lábakat.

Ilyenkor már gyakori az ízületi panasz, esetleg előfordulhat nagyobb túlsúly, ami káros hatással lehet az amúgy sem ép csontokra. Vigyük el sétálni a kutyát, menjünk gyalog a boltba, szálljunk le előbb a buszról és lehetőleg menjünk minél többet! Sok sikert!

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom