A top három ország tekintetében nincs nagy meglepetés, az eredmény mondhatni borítékolható volt.
Augusztusban is Horvátország volt a magyarok legnépszerűbb úti célja
– derült ki a Bank360.hu kutatásából. A vizsgálatot az oldal kalkulátorával kötött utasbiztosítások adatai alapján folytatták le, az eredmények szerint a magyarok harminchat százaléka ebbe az országba ment nyaralni.
A második legnépszerűbb ország Olaszország volt, az utazók tizenkét százaléka Itáliában nyaralt, a harmadik helyen pedig az utazók tíz százalékával Görögország végzett. Emellett Ausztria, Románia és Spanyolország voltak népszerűek az utazók körében.
A kutatás szerint az utazók több mint fele, ötvenhét százaléka autóval indult útnak, harminc százalék szállt repülőre.
A többiek más közlekedési eszközt részesítettek előnyben, így vonattal, busszal, motorral vagy egyéb járművel vágtak neki a nyaralásnak. Az utazások átlagos hossza 7,2 nap volt, legtöbben pedig az utasbiztosítást az indulás előtti napon, vagy aznap kötötték meg.
A legtöbb biztosítás két főre vonatkozott (37 százalék), 23 százalék pedig egyedüli biztosítottként szerepelt a szerződésben. Sokan utaztak családdal vagy baráti társasággal is, a biztosítások egyharmadát három vagy négy főre kötötték meg.
A legolcsóbb utasbiztosítás mindössze 430 forintba került augusztusban, míg a legdrágább 145 ezer forintba – ez utóbbi több hetes tengerentúli nyaralásé volt egy egész családnak. Összességében véve átlagosan 7936 forintot költöttek az utazók egy biztosításra.
Ha a teljes nyári időszakot nézzük, abszolút Horvátország a nyertes,
ez volt ugyanis a biztosítást követők körében mindhárom hónapban a legnépszerűbb úti cél, a második Olaszország, a harmadik pedig Görögország lett. Ausztriára is sok utazó volt kíváncsi, az ötödik és hatodik helyen szinte azonos eredménnyel Románia és Spanyolország végzett.
(Forrás: Bank360.hu, fotók: Getty Images)
Horvátország | nyár | utazás | nyaralás
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!