A legjobb éttermek között ajánlják a Babel Budapestet a világ vezető kritikusai

A San Pellegrino 50 Best listáján a világ legjobb ötven éttermének és bárjának ajánlásai szerepelnek, köztük a Babel Budapest mellett a Borkonyha, Costes és Textúra, valamint a korábban már 50 Best Bars listát megjárt Boutiq Bar.

A 50 Best Discovery célja, hogy világszerte bemutassák azokat a lokációkat, melyek a legjobb ötven kiválasztása után a legmagasabb pontokat kapták az elmúlt öt évben. Az ezer kiemelt szakmai kritikust a World’s Best Restaurant Academy választja ki évről évre – ötven-ötvenszázalékos nemi arányban – vezető ételkritikusokból, étteremtulajdonosokból, séfekből és a gourmet-világ legnagyobb utazóiból.

A Babel és a budapesti éttermek szereplése a 50 Best Discovery gyűjtésében tehát kiemelkedő eredmény, valamint nagy szakmai elismerés, hiszen csak egy bizonyos pontszám elérése felett kerülhet bárki a listára és – természetesen – jelentkezés útján képtelenség bekerülni.

A Veres István séf által vezetett csapatnak kiválóan alakul az év, hiszen a márciusi Michelin-csillag után most még egy szakmai elismerést begyűjthettek – ráadásul István nagy erőkkel készül a Bocuse d’Or Hungary februári döntőjére, ahol a tét a világ legkomolyabb séfversenyének nemzetközi porondjára való kijutás.

"Büszke vagyok a csapatra, és arra is, hogy az idén tizenegy éves Babelnél megszületett a hosszú évek munkájának gyümölcse. Ebben az évben a Michelin-csillag után a San Pellegrino Discovery listájára kerülni is óriási elismerés, ami azt bizonyítja, hogy a séf és a csapat a lehető legjobb irányba tart"  – mondta Hlatky-Schlichter Hubert, a Babel étterem tulajdonosa.

Ez is érdekelhet:

Egészen meglepő helyen leltünk rá a hibátlan gulyáslevesre

A budai oldalon is van már egy Kiosk. Ráadásul nem is akármilyen: hangulatra elegánsabb, étlapját tekintve magyarosabb.

textúra | legjobb | hlatky-schlichter hubert | babel budapest | elismerés | étterem

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom