Ezekkel a légitársaságokkal teljes nyugalomban repülhetünk az idén

Az Airline Ratings minden évben több mint négyszáz légitársaságot hasonlít össze különböző biztonsági tényezők alapján, hogy azután győztest hirdessen.

Most is ezt tette, 2024-re pedig a megtisztelő címet az Air New Zealand érdemelte ki, amely Geoffrey Thomas, az Airline Ratings főszerkesztője szerint a biztonság számos területén kiemelkedő teljesítményt nyújtott, soha nem tévesztve szem elől a legapróbb részleteket sem.

A pilótákat is illeti az elismerés, mert a járatok a legnehezebb időjárási körülmények között közlekednek, alaposan próbára téve a pilóták képességeit. Wellington például a világ egyik legszelesebb repülőtere, Queenstown pedig hatalmas navigációs kihívást jelent. Rögtön az Air New Zealand után, mindössze másfél ponttal lemaradva következik az ausztrál Qantas, amely 2023-ban és több más évben is az első helyen állt.

A lista első huszonöt helyén található légitársaságok között olyan kicsi a különbség, hogy a zsűri úgy döntött, a listát huszasrólról huszonötösre bővíti.

A világ legbiztonságosabb légitársaságai:

  1. Air New Zealand
  2. Qantas
  3. Virgin Australia
  4. Etihad Airways
  5. Qatar Airways
  6. Emirates
  7. All Nippon Airways
  8. Finnair
  9. Cathay Pacific Airways
  10. Alaska Airlines
  11. SAS
  12. Korean Air
  13. Singapore Airlines
  14. EVA Air
  15. British Airways
  16. Turkish Airlines
  17. TAP Air Portugal
  18. Lufthansa/Swiss Group
  19. KLM
  20. Japan Airlines
  21. Hawaiian Airlines
  22. American Airlines
  23. Air France
  24. Air Canada Group
  25. United Airlines

A jelentés külön listázza a legbiztonságosabb fapadosokat, amelyek között a Wizz Air-t is ott találjuk. A légitársaságok mindegyike kiváló biztonsági kultúrával rendelkezik, és nagyon alacsony az incidensek aránya. Az első helyen az ausztrál Jetstar csoport végzett.

A legbiztonságosabb fapadosok

  1. Jetstar
  2. EasyJet
  3. Ryanair
  4. Wizz Air
  5. Norwegian
  6. Frontier
  7. Vueling
  8. Vietjet
  9. Sothwest
  10. Volaris
  11. Flydubai
  12. AirAsia Group
  13. Cebu Pacific
  14. Sun Country
  15. Spirit
  16. Westjet
  17. JetBlue
  18. Air Arabia
  19. Indigo
  20. Eurowings

Ha még ennél is többet szeretnél tudni a repülésbiztonságról, itt elolvashatod, hogy hová érdemes ülni a repülőn, itt pedig a legpontosabb légitársaságok listáját találod.

(Forrás: Condé Nast Traveller, képek: Getty Images)

biztonság | repülő | 2024 | legbiztonságosabb | biztonságos | légitársaság

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom