November 6-tól 8-ig tart az ENSZ esedékes klímakonferenciája, a COP27, az egyiptomi Sarm es-Sejkben.
Miután tavaly rengeteg hír szólt arról, hogy a glasgow-i COP26 karbonlábnyoma minden korábbi ilyen konferenciáénál nagyobb volt, köszönhetően 75 százalékban a nemzetközi járatoknak, a University College London kutatóinak csoportja Priti Parikh professzor vezetésével úgy döntött, szembesíti a résztvevőket az utazásukhoz kapcsolódó kibocsátásokkal.
Ehhez egy nyílt forráskódú kalkulátort fejlesztettek ki, amely kiszámolja, hogy mekkora széndioxiddal járnak a különböző utak, amelyek az Egyesült Királyságból vezetnek Egyiptomba.
„Obszcén dolog arra gondolni, hogy mekkora kibocsátással járnak ezek a klímakonferenciák“
– mondta a professzor a Dezeennek. „Mindennél fontosabb, hogy minimalizáljuk a COP szénlábnyomát, és biztosítsuk, hogy a konferencián résztvevők az éghajlatváltozás elleni küzdelem során ne súlyosbítsák a klímahelyzetet."
Ennek eszköze lehet például az, ha valaki virtuálisan kapcsolódik be a konferenciába, mert így a kibocsátása ezredrésze lesz annak, mintha személyesen utazna el Egyiptomba. Aki mégis az utazás mellett dönt, annak az eszköz azt javasolja, hogy kompenzálja a kapcsolódó kibocsátást a Gold Standard tanúsítvánnyal rendelkező rendszerek valamelyikével, amelyek hozzájárulnak az éghajlati igazságosság növeléséhez a déli féltekén.
Emellett az utazók alternatív útvonalat is választhatnak, például a kibocsátás negyven százalékát spórolhatják meg azzal, ha Milánóig elvonatoznak, és csak ott szállnak repülőre, ugyanakkor az ebből származó előnyöket ellensúlyozza a megnövekedett anyagi és időráfordítás.
A kutató szerint az ENSZ-nek a továbbiakban érdemes lenne olyan úti célokat választania a konferenciához, amelyek a repülőn kívül más közlekedési eszközökkel is elérhetők.
Egy kutatás érdekes eredményre jutott a repülőjáratok kibocsátásával kapcsolatban. Persze, nemcsak a repülési szokásainkon változtathatunk, ha szeretnénk tenni a klímaváltozás ellen.
(Forrás: Dezeen, képek: Getty Images)
környezetszennyezés | Sarm es-Sejk | COP27 | szénlábnyom | környezetvédelem | klímakonferencia
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!