Charles Bukowski: Posta című regénye nyomán a Szegedi Nemzeti Színház, a Helikon Kiadó és a TRIP Hajó Vissza a feladónak! címmel egyfelvonásos sztereodrámát és filmvetítést tart október 21-én.
Az amerikai irodalom világszerte és Magyarországon is egyre kultikusabb alakjává váló írójának, Charles Bukowskinak hazai népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy első regénye, az eredetileg 1971-ben (nálunk először 2006-ban) megjelent Posta 2019-ben harmadik kiadását élte meg.
A Szegedi Nemzeti Színház Bukowski-rajongó tagozatát, Bánvölgyi Tamást, Tóth Ádámot és Hajdú Róbertet is a Posta ihlette meg: ők találták ki és vitték színpadra a Vissza a feladónak! című darabot, amelyet Bukowski magyar hangja, Pritz Péter fordítása alapján Miklós Krisztián írt és Czene Zoltán rendezett. A rendhagyó technikai megoldásokért (az éterből további szereplők kapcsolódnak be az előadásba) Dancsó Krisztián hangmérnök felelt. Az alkotók a háromszereplős, egyórás előadást, amelyet a nyár elején egyszer már nagy sikerrel bemutattak a TRIP hajón is, "kevert műfajú" darabként jellemzik: egyszerre stand up, önéletrajzi road movie és kocsmaszínházi produkció.
Mint Bukowski összes többi írása, a Posta is és így a Vissza a feladónak! című darab is – a permanens ivás, nőzés és másnaposság, munkahelyi őrület és egyéb viszontagságok mellett – örök érvényű dolgokat vet fel, és ugyanúgy szól a mű antihőséről, Henry Chinaskiról (Bukowski alteregójáról), mint rólunk, és a magáról az életről. Olyannyira igaz ez, hogy a legutóbbi TRIP hajós előadáson részt vett egy postás is,
aki a nézők között a leghangosabban nevetett, és a darab végén elmondta: azért, mert olyan, mintha Bukowski egyben az ő életéről is írt volna.
Az előadás előtt a szervezők Charles Bukowski hétköznapi őrülete címmel levetítenek egy rövid dokumentumfilmet az író életéről, jellemző momentumairól, helyszíneiről és műveiről. A filmben megjelenik a posta, ahol dolgozott, a lóversenypálya, ahová járt, lakhelyei, felolvasóestek színhelyei, a ház, ahol a Nők-et írta, és megszólalnak egykori élettársai, volt felesége, lánya, kiadójának vezetője, és még Sean Penn is, aki beszámol arról, milyen volt az az este, amikor egy házibulin Bukowski megpróbált rámászni az anyjára. Mármint Sean Pennére.
A darab után Bukowski after party és egyben Happy Mondays buli a Panoráma teremben, Doktor Pepperrel, vagyis a fordítóval.
Program:
- 18:30 – kapunyitás
- 19:15 – Charles Bukowski hétköznapi őrülete – filmvetítés
- 19:45 – szünet
- 20:00 – Vissza a feladónak! előadás
- 21:15 – Bukowsi after party a teraszon Doktor Pepperrel
A jegyek ára 2500–3200 Ft, további részletek itt találhatóak.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Getty Images)
after party | előadás | beszélgetés | mozi | filmvetítés | Szegedi Nemzeti Színház
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!