Ez az izlandi ház a tökéletes bizonyíték, miért érdemes rombolás helyett megmenteni

Romokhoz épült, fantasztikus stúdió és olyan zordan gyönyörű környezet, amivel nehéz betelni.

A Studio Bua építésziroda alakított át egy lakatlan, omladozó parasztházat Izlandon, ami most egy művész stúdiója és nyári otthona egyben. A Londonban és Oslóban működő építészstúdió egyszerre hagyta meg a robusztus, régi betonstruktúrát és épített hozzá újat úgy, mintha az eredeti romok is konceptuálisan egy új házhoz készültek volna.

A Breiðafjörður rezervátumra néző ház földszintjéhez hozzáépült a régi szerkezet egy része, belől pedig nagyon letisztult, skanináv érzetű terek jöttek létre.

A földszinten a hársfa dominál, melytől a terek is kifejezetten levegősnek és világosnak érződnek; a szinten található egy kis nappali, két háló és egy fürdő. A ház felső szintjén pedig a sokszor fával is dolgozó festőművész stúdióját alakították ki.

A bútorok közt nagyon sok mentett darabot találunk, például az összes beltéri ajtó és a mosdótál is egy rejkjaviki újrahasznosító központból származik. Az építészek igyekeztek a lehető legtöbb fényt behozni a házba, a fénnyel pedig jön a döbbenetesen szép kilátás is az óceánpartra és a fjordokra.

(Fotók: Marino Thorlacius)

festő | romos ház | átalakítás | hársfa | beton | építészet

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom