Ikaroszként repül a nap felé ez a fokvárosi luxusvilla

Nem is véletlenül nevezték el Ikarosz-háznak az épületet.

A dél-afrikai Antonio Zaninovic építészstúdió vette gondozásába ezt az 1960-as években épült fokvárosi házat, amely olyan gyönyörűen újult meg, hogy csak pislogunk. A század közepén épült ház nagyon romos állapotban volt, az építészek két év alatt újították fel és alakították át, hogy a lehető legtöbbet hozzanak ki mind az épületből, mind az óceáni kilátásból.

A négyemeletes ház tulajdonosa, Kearnon O'Molony egy dél-afrikai születésű, jelenleg New Yorkban élő férfi, aki nyaralóként és bérleményként hasznosítja a csodálatos villát. A ház tizenöt méterrel az óceán fölött tekint a végtelenre Fokváros Bantry Bay részén: a csapat két új teraszt alakított ki, valamint nyolc méterrel a ház szintje alatt egy kültéri medencét is.

Az átalakítás része volt, hogy a ház eredeti tájolását megváltoztassák és belső falakat bontsanak ki: mindezt azért, hogy a lehető leglevegősebb terek jöjjenek létre, annyi napfénnyel és óceánnal, amennyivel csak lehet. A tágas térérzetet szintén növelik a szürke kőberakások és a hófehér falak: a neutrális terekben igazán kiugró színeket csak a fürdőszoba kék és zöld csempéinél látunk.

A dizájnban pedig eklektikusan keveredik Afrika minden sokszínűsége: marokkói berber és szváziföldi szőnyegek, ötvenes években készült faszékek a dél-afrikai E. E. Meyertől, valamint egy helyi festő, Michael Taylor festményei és óriási fotók is díszítik a szobák falait.

Az Ikarosz-házban öt hálószoba várja az esetleges bérlőket, melyekhez saját fürdő és balkon is tartozik, úgyhogy nincs olyan része a villának, ahonnan ne érezhetnénk a nap felé repülést a végtelen vizek fölött.

Ez is érdekelhet:

Minden este el tudnánk koktélozni ebben a hawaii modernista házban

Mondjuk nomen est omen egy Blue Hawaiit, miközben a naplementében úszó óceánt nézzük az Eames fotelből.

(Fotók: Elsa Young)

afrika | luxusvilla | villa | panoráma | new york | ikarusz

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom