Január elején egy igencsak aggasztó hír járta be a magyar médiát, miszerint lebontják az egykori Wichmann kocsmát, ahol többek között Schneider József kártyafestő megalkotta 1836-ban a harminchat lapos magyar kártyát, melyre emléktábla is utal az egykori kocsma bejárata mellett.
De az ingatlan történelme ennél jóval színesebb: volt bordélyház (ahol Ady Endre és Krúdy Gyula is megfordult), teofózusok otthona is, de működött ott díszmű-, ruha- és rövidáru-kereskedés is.
A kultúrtörténeti jelentőségű épület viszont nem állt műemlékvédelmi státusz alatt, ezért az önkormányzatnak nem volt hatásköre megvédeni – az ügyben a kormányhivatalnak kellett döntenie. A civil felháborodás mondhatni meghozta az eredményt, ugyanis a fővárosi kormányhivatal visszavonta a Kazincy utca 55. szám alatti épületre kiadott bontási és építési engedélyt, így egy évre biztosan védelem alá került a kultikus hely. Az Erzsébetvárosi Önkormányzat a döntésről szóló posztban azt emelte ki, hogy
„az érdem a bátor civileké, akik felemelték a hangjukat, és ezzel meghátrálásra kényszerítették a Kormányhivatalt”.
A kulturális örökség védelméért felelős Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely a Wichmann kocsma, valamint a Márványmenyasszony étterem épületeinek esetében is elrendelte a műemléki védettségi eljárás megindítását – a Márványmenyasszony étterem többek között arról híres, hogy Széchenyi és Wesselényi lakodalmának is otthont adott.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: Telex)
kocsma | műemlék | wichmann | Wichmann-kocsma | műemlékvédelem | lebontás
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!