Horvátországban új határátlépési feltételek léptek érvénybe július elsejétől

Július elsejétől új határátlépési feltételek léptek érvénybe Horvátországban függetlenül attól, milyen járványügyi besorolású egy ország, a beutazást védettségi igazoláshoz kötik.

Az új bejelentés értelmében

azok, akik rendelkeznek digitális uniós COVID igazolással, korlátozások nélkül léphetik át a határt.

Egy oltással a Pfizer/BioNTech-, a Moderna- és a Szputnyik V vakcina esetében az első dózisának felvételétől legalább 22 napnak kell eltelnie, de nem haladhatja meg a 42 napot. Az AstraZeneca-féle oltóanyag első adagjától szintén 22 napnak kell eltelnie, de nem haladhatja meg a 84 napot. Az összes többi vakcina esetében csak két dózissal lehet korlátozások nélkül beutazni az országba.

Két oltásnál a második dózis felvételétől 14 napnak kell eltelnie.
Azok, akiket nem oltottak be, és nem estek át a fertőzésen, a mintavételtől számított 72 óránál nem régebbi negatív PCR- vagy 48 óránál nem régebbi, az EU-által elfogadott antigén gyorsteszt felmutatásával léphetik át a határt. A 12 év alatti kiskorúak mentesülnek a tesztelési kötelezettség alól.

Zágráb terve az volt, hogy június végéig legalább egy vakcinával beoltják a lakosság felét, az oltási kampány mégis megakadt annak ellenére, hogy már mindenki számára elérhetővé vált a vakcina.

Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZZJ) igazgatója ezzel kapcsolatban a sajtónak azt mondta: arra számítottak, hogy "a józan ész végül győzedelmeskedni fog", de csökkent az oltakozási hajlandóság, ami rossz szerinte,

mert nem lehet sikeres turisztikai idényt zárni, ha nem nő az átoltottság aránya.

Horvátországba amúgy most iszonyú olcsón eljuthatunk Magyarországról ezekkel a csobbanó járatokkal.

(Forrás: MTI)

Horvátország | oltás | horvát | határátléés | határátlépés | vírus

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom