2022-ben a turizmus hozzájárulása a GDP-hez az Európai Unió minden tagállamában a világjárvány alatti szinten maradt. Egyetlen kivétel ez alól Horvátország.
A Statista adatai szerint Horvátország volt az egyetlen uniós tagállam, amelyben a turisztikai ágazat nemcsak talpra állt, hanem 2022-ben meg is haladta a pandémia előtti szintet a GDP-hez való hozzájárulás tekintetében.
A szektor a horvát GDP közel 26 százalékát adta.
Szintén előkelő helyen végzett Portugália és Görögország is az összehasonlításban. Ezekben az országokban a turizmus a GDP 15,8, illetve 18,5 százalékát tette ki.
Spanyolország esetében ez 13,6, Ciprusnál pedig százalék volt.
Az olasz turizmus pedig 10,2 százalékát adta az ország GDP-jének.
Az Európai Unió számos tagállama kifejezetten rosszul teljesített. Finnország, Svédország, Magyarország, Bulgária, és Lettország esetében a turizmus 6 és 8 százalék közötti mértékben járult hozzá a GDP-hez. Dánia, Románia, Belgium, Szlovákia, Litvánia, Csehország, Lengyelország és Írország pedig a hat százalékot sem realizálta.
Írország esetében volt a legalacsonyabb a GDP-hez való hozzájárulás az Európai Unió tagállamai között, mindössze három százalékkal.
(Forrás: Schengenvisainfo, fotók: Getty)
statisztika | idegenforgalom | Horvátország | GDP | turizmus
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!