Miközben egyre több ország törli el a beutazási korlátozásokat, Hongkong újabb három légitársaság járatait függesztette fel, ezzel százra növelve azon cégek számát, amelyek idén már kaptak eltiltást.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az adott légitársaság öt napig nem szállíthat a városba utasokat a megadott útvonalon. Legutóbb az Emirates, a Qatar Airways és a Thai Airways járta meg, amiért Coviddal fertőzött utazók érkeztek a fedélzetén.
A tilalom akkor lép életbe, ha az utasok legalább 5%-ának, vagy legalább öt embernek lesz pozitív a tesztje az érkezéskor,
de akkor is szankcionálják a légitársaságot, ha az utasok nem rendelkeznek megfelelő dokumentumokkal.
Ezzel párhuzamosan, Kína után Hongkong is lassanként lazít a beutazókra vonatkozó karanténszabályokon, például fontolgatják, hogy a mostani hétről öt napra rövidítik a karanténhotelben eltöltendő időt, a fennmaradó két napra pedig már az otthonukban maradhatnak az utazók, akiknek jelenleg csak egy meghatározott köre léphet be az országba, a külföldi turisták előtt ugyanis még nem nyitották meg a határokat.
A légitársaságok bizonytalan helyzete miatt a magángéppel utazás jóval megbízhatóbbnak tűnik, különösen azoknak, akik az állataikat is vinnék. Mire pedig a város megnyitja a kapuit, lehet, hogy egy egészen más közeg lesz, mint amilyennek megismertük.
(Forrás: Simple Flying, Bloomberg, képek: Unsplash)
repülés | repülési tilalom | hongkong | covid
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!