Napjaink legkelendőbb művésze bankot robbanthat a Sotheby's februári aukcióján – írja a Highsnobiety.
A The Splash, vagyis A Csobbanás 2006-ban már Hockney addigi legdrágábban eladott képeként (közel hárommillió fontért) jutott új tulajdonosához egy árverésen. Érdekesség, hogy a művész apró eltérésekkel, három különböző méretben, háromszor is megfestette azt a pillanatot, amikor valaki egy villa úszómedencéjébe ugrik, majd felcsapnak a hullámok. Közülük a legnagyobb a londoni Tate Modern múzeumban pihen, a legkisebb egy magángyűjtemény része, a középső pedig február 11-én kerül kalapács alá a brit fővárosban.
A Sotheby's szerint az 1966-ban készült alkotás húsz- és harmincmillió font (nagyjából nyolc-tizenkét milliárd forint) közötti összegért kelhet el.
A medencés motívumokat előszeretettel megfestő David Hockney a kortárs művészvilág talán legnagyobb sztárja, a közelmúltban az Egy művész portréja – Medence két figurával című képéért több mint kilencvenmillió dollárt fizettek egy New York-i árverésen.
Ez is érdekelhet:
(Fotó: Getty Images)
csobbanás | london | árverés | David Hockney | aukció | festmény
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!