Az egyik legszínesebb és legsokoldalúbb kortárs művész, Hegedűs 2 László munkáit ismét kiállításokon élvezhetjük. Mindjárt kettőn is.
Ha szeretnél utazást tenni a művészet valószínűtlen valóságában, akkor szeptember 3. és október 17. között Kecskemétre kell eljutnod, ahol a Magyar Fotográfiai Múzeumban a létrejött transzplantált művek által a vizuális létminimum alatti élet várakozással teli buszmegállóiban várakozhatsz, hogy aztán elindulj.
Mit láthatunk ezen a kiállításon?
Az internet képtárából kölcsönzött, szleng értelemben, már önmagában is szürreális, a vizuálisan érzékenyek számára pusztító hatású építmények, H2 mű-tőasztalán, professzionálisan transzformálva, művészettörténeti értelemben is szürreálissá váltak. Ezt többnyire oly módon tette, hogy a kép saját testrészeit, (képrészleteit), átültetette az alap képekbe.
A sorozatfolyam Hegedűs 2, a szocializmus témakörének harmadik, befejező végállomása. A nagy fehérvári árvíz és a Szocialista szürrealizmus titokzatos bája című konceptuális műveletei, az összesen százötvenhat képből álló képanyag, egyben a múlt vizuális korlenyomatának emlékezete.
Hegedűs 2 egy multimediális művész. Munkássága létezésünk legfontosabb aspektusait érinti – az idő múlását, az örökkévalóságot és az emlékezést. Alkotásaiban egyformán jelen van a képi és a tartalmi összetevő; gyakran említik meg a filozófiát munkásságával összefüggésben – minden műve egyfajta filozófia gyakorlat, vagy filozófiai esszé.
Hegedűs 2 műveire leginkább a mágikus realizmus a jellemző. A kiállított képeken minden valóságosnak tűnik, vagyis szinte már-már hihető. Fotómontázsai jellegzetes vizuális versek, személyes emlékek, melyeket látvánnyal teremt meg. Nem a realitás töredékei ezek az életnek, hanem sokrétegű történetek pillanatai, amelyeket gyanítunk, de amelyeket teljességükben nem tudunk felfogni, ennélfogva annál intenzívebben vésődnek a tudatunkba. Egy végtelen szellemi kaland, a megértés utáni vágy, kimondani a kimondhatatlant, valamit a kollektív emlékezetből. Mindenesetre Hegedűs 2 a néző észlelésével művészien játszik, és folyamatosan változtatja a játék szabályait.
A kifinomult ízléssel töltött atombomba, avagy a vizuális létminimum alatti élet, várakozással teli buszmegállói címmel futó évfordulós tárlatról – Hegedűs 2 László hetvenéves – bővebbet ide kattintva lehet megtudni.
Két Hegedűs egy csapásra
Hegedűs 2 Lászlónak lesz még egy kiállítása az ősszel, ezt lányával, Hegedűs Hanna Lénával közösen jegyzi. A Pesterzsébeti Múzeum Gaál Imre Galériájában látható kiállítás szeptember 15-én nyílik, és október 23-ig látható.
kiállítás | izgalmas | hegedűs 2 lászló | kortárs | tárlat | Magyar Fotográfiai Múzeum
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!