Gerillaáron lehet műalkotásokat venni október első napjaiban Óbudán

Október 2–13. között rendezik a Godot Young Generation Art Fairt, melyen száztíz művész közel ezerszáz alkotása látható.

​Idén negyedik alkalommal tartják meg a Godot Galéria szervezésében azt a grandiózus képzőművészeti kiállítást és vásárt, amely a pályájuk elején álló képzőművészek munkáiból válogat. A korábban pop-up helyszíneken megrendezett esemény megtalálta végleges otthonát: immáron a Godot Kortárs Művészeti Intézet hétszáz négyzetméteres kiállítótérben kap helyet, és ebben az évben az Art Market Budapest vásárral párhuzamosan, továbbra is ingyenes belépés mellett látogatható.

A többfordulós pályázat során sikeresen bejutott száztíz művész között a kiállítás és vásár végén hat díjat osztanak ki. A győztes lehetőséget kap egy önálló kiállításra a Godot Galériában és a többi díjazottal együtt részt vehet a Godot Galéria tíznapos mezőszemerei művésztelepén. ​Az elmúlt évekhez hasonlóan az art fair ideje alatt "gerillaárazás" módszerét alkalmazzák a szervezők, ami azt jelenti, hogy a vásár ideje alatt kicsiben tükrözik azt a folyamatot, ahogy a művészek és alkotásaik folyamatosan emelkedő értékkel bekerülnek a művészeti vérkeringésbe.​

A megnyitó október 1-jén 20 órakor kezdődik a harmadik kerületi Fényes Adolf utcában található Godot Kortárs Művészeti Intézetben.

Ez is érdekelhet:

Ő az, aki Kádár Jánost is meg merte viccelni

Weiler Péter a kortárs magyar kulturális élet fenegyereke. Profi gegmester, aki cartoonsos világának képeit úgy fűzi témánként egy huzalra, mint a legnagyobb amerikai sitcom-gyártók az epizódokat.

(Fotók: Huszár Dávid/ METU)

Godot Kortárs Művészeti Intézet | Óbuda | Godot | fiatal | art fair | budapest

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom