Az áprilisi pusztító fagy következtében negyven éve nem tapasztalt mélypontra került a francia borágazat. A termelés akár harminc százalékkal is elmaradhat a tavalyihoz képest.
A francia mezőgazdasági minisztérium szerint egyelőre úgy tűnik, hogy a hozam hasonló lesz az 1977-eshez, amikor a szőlőtermést a pusztító fagy és a nyári záporok csökkentették. Becsléseik szerint a teljes termelés várhatóan huszonnégy-harminc százalékkal lesz kevesebb, mint a tavalyi,
így a 2021-es évjárat mélypontot jelenthet az ágazat szereplői számra.
A sajnálatos hír azonban igazából nem nagy meglepetés, hiszen az áprilisi fagy számos borvidéket érintett. A kár elképesztően magas volt, sőt, Julien Denormandie francia mezőgazdasági miniszter egyenesen úgy fogalmazott,
hogy ez volt a 21. század elejének legnagyobb mezőgazdasági katasztrófája.
A fagyok azonban nem minden szőlőfaj esetében okoztak drámai pusztítást. Például Burgundiában a borászok azt mondták, hogy a kár elsősorban a Chardonnay esetében volt nagy, az ország más részein pedig a Merlot-t érintette súlyosan.
Ettől függetlenül szerencsére még nincs minden nincs veszve, hiszen a mélypont ellenére Franciaország továbbra is több mint 4,3 milliárd palacknyi borral látja el a piacot, ugyanakkor várhatóan azok árai jelentős mértékben fognak emelkedni.
Ráadásul a magyar borok is évről évre egyre jobbak, sorra nyerik el a rangos nemzetközi elismeréseket. Bordeaux-ban a 41. alkalommal megrendezett Challenge International du Vin borversenyen a magyar borok igen nagy sikert arattak.
(Forrás: Food&Wine, fotók: Unsplash)
franciaország | bor | francia | borászat | francia bor
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!