"Meg kell tennünk" – ennyi az oka a híres rendező kezdeményezésének.
A díjnyertes filmrendező és pilóta, Enrique Piñeyro mintegy ezer, lakóhelyüket elhagyni kényszerült ukrajnai menekültet szállított alapítványának Boeing 787-es repülőgépével biztonságos helyre, Olaszországba és Spanyolországba.
Piñeyro, aki számos sikeres dokumentumfilmet készített, kereskedelmi utasszállító pilóta is egyben. A Solidaire nevű alapítványával humanitárius válságok kezelésében vesz részt, az ukrajnai menekülteket pedig egy másodpilótával szállította. A repülőgép úgy néz ki, mint bármely kereskedelmi utasszállító gép,
az utasok azonban fáradtak, tanácstalanok és szomorúak.
"Átlagosan kétszáz utast, főként nőket, gyerekeket és időseket repítettünk minden egyes uton" – mondta a Robb Reportnak a rendező hozzátéve, a legtöbben sokkhatás alatt voltak, amikor felszálltak a repülőgépre, a gyerekek különösen nem értik, mi történik velük. Egy család sírva szállt le a gépről spanyolországi megérkezésüket követően, hiszen
ekkor tudatosodott bennük, hogy elhagyták az otthonukat, az édesapjukat és a családjukat egy olyan újrakezdésért, amit soha nem akartak.
Nem túlzás azt állítani, hogy az egész világ összefogott az ukrajnai menekültekért, a közszereplők és az uralkodók is kiveszik a részüket az ellátásukból. Nemrégiben a Roadster is beszámolt arról, hogy a holland királyi pár is élen jár a példamutatásban, Willem-Alexander holland király és Máxima királyné az Amszterdamtól egy órás vonatútra található kastélyukba fogadott be nyolc ukrajnai családot.
(Forrás: RobbReport, fotók: Solidaire)
pilóta | menekültek | repülő | menekültfogadás | filmrendező | Enrique Piñeyro
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!