Németország egyik vezető diszkontlánca megemelte bizonyos termékeinek árát, hogy tükrözze a valós költségeket, amellyel ezek az élelmiszerek az emberek egészségére és a környezetre nézve járnak.
A Penny áruházlánc mind a 2150 üzletében egy héten át tartó kísérletbe fogott, melynek keretében kilenc termék, főként tejtermékek és húsfélék árát kalibrálta át a Nürnbergi Technológiai Intézet és a Greifswaldi Egyetem kutatóinak segítségével, figyelembe véve azok talajra, éghajlatra és vízhasználatra gyakorolt hatását.
A wahre Kosten vagy valódi költségek elnevezésű kampány keretében a virsli ára például 3,19 euróról (körülbelül 1200 forintról) 6,01 euróra (2300 forintra), a mozzarella 74 százalékkal 1,55 euróra (hatszáz forintra), a gyümölcsjoghurt pedig 31 százalékkal, 1,19 euróról (460 forintról) 1,56 euróra (hatszáz forintra) emelkedett.
A legnagyobb drágulást a bécsi kolbász és a maasdamer sajt esetében látható, amely utóbbi ára 94 százalékkal 4,84 euróra (1880 forintra) emelkedett: 85 cent (330 forint) rejtett költséget számoltak a metán- és szén-dioxid-kibocsátásra, 76 centet (mintegy háromszáz forintot) az intenzív gazdálkodásból és az állattenyésztésből eredő talajkárosodásra, 63 centet (245 forintot) a felhasznált növényvédő szerek hatására, belekalkulálva a gazdák egészségének veszélyeztetését, emellett tíz cent (körülbelül negyven forint) került rá a műtrágya talajvízszennyezése miatt. Az áruházlánc az eladásokból származó többletbevételt eladományozza.
A szemfelnyitó adatok fényében különösen értékelendő, ha valaki tenni akar az élelmiszerpazarlás ellen, és erre már egy új gasztrotrend is született. De mi a helyzet Magyarországon a klímatudatosság terén? Nemrég erre is fény derült.
(Forrás. The Guardian, képek: Getty Images)
környezet | környezetvédelem | költség | klíma | élelmiszer | klímaváltozás
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!