Egy év után újra kinyíltak New York mozijainak kapui

New York nagyon örül, rengetegen várták a nyitást.

"Elképesztő érzés. Amint olvastam a hírt, konkrétan tíz perc múlva már meg is vettem a mozijegyem"

– mondta egy New York-i lakos lelkendezve a Reuters-nek annak örömére, hogy március ötödikén újra kinyithattak a soha nem alvó város mozijai.

Majdnem egy év szünet után jött a nyitás az amerikai metropoliszban, ahol a koronavírus-járvány terjedése miatt kellett bezárni a mozikat, de a helyzet javulása miatt – szigorú feltételekkel ugyan, de – ismét fogadhatnak nézőket.

Ezek közé tartozik, hogy csak huszonöt százalékos kapacitással működhetnek, egyszerre ötven embernél több nem lehet a moziteremben. A nézőknek kötelező maszkot viselniük, be kell tartaniuk a közösségi távolságtartás szabályait, és arra kérik őket, hogy használják a kihelyezett kézfertőtlenítőket.

A mozik üzemeltetői nem kevésbé lelkesek, a koronavírus-járvány miatt országszerte még a legnagyobb mozihálózatok is a túlélésért küzdenek az Egyesült Államokban.

New Yorkban február 14-én megnyithattak a város éttermének belső terei is, igaz, csak huszonöt százalékos kihasználtsággal, áprilistól viszont konkrétan már zárt térben is lehet bulizni a városban. A beltéri étkezés visszatérésével együtt terjesztették ki az első körös oltást a vendéglátósokra és a taxisokra is.

(Forrás: Reuters)

mozi | reuters | szabály | vírus | újranyitás | new york

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom