Ez a Vissza a jövőbe autója. Általában ennyit tudunk a DeLoreanről, pedig az egyszerre vérszegény és vérpezsdítő sportkocsi és tervezőjének története még a szárnyas ajtóknál is sokkal érdekesebb.
John Zachary DeLorean bevándorlók – magyar szál: erdélyi anya – gyermekeként született az Egyesült Államok autóipari fővárosában, Detroitban 1925-ben. Már apja is a Fordnál dolgozott, de csak olyan kisegítő munkát kapott, ahol nem okozott gondot jelképes angolnyelv- tudása. John viszont kifejezetten jó tanuló volt, jó iskolákba járhatott, a középiskola után műszaki főiskolára járt. Aztán jött a háború, ahonnan visszatérve az iskola mellett részmunkaidőben a Chryslernél és egy autósboltban is munkát vállalt. Miután megszerezte gépészmérnöki diplomáját, rövid kitérő után a Chryslernél lett főállású, ahol a nagybátyja ajánlott neki posztgraduális képzést a munka mellett. 1952-re tehát John autóipari mérnök lett, de hamar átcsábult Sztálin kedvenc autómárkájához, a Packardhoz.
Ott sem maradt sokáig: bár ő lett a kutatási és fejlesztési vezető, a Packard nem tudta felvenni a háború utáni ritmust, egyesülni kényszerült a Studebakerrel, DeLorean pedig nem akart átköltözni a Studebaker központjába, inkább elfogadta a General Motors (GM) ajánlatát, és
a cégcsoporthoz tartozó Pontiachez került, ahol ’61-ben már vezető mérnökként komoly szerepe volt a Pontiac GTO megalkotásában.
A nagy motorral szerelt középkategóriás autó váratlan siker, DeLorean pedig a Pontiac vezetője lett. Részt vett a Firebird és a Grand Prix piacra küldésében, utána stabilizálta a szintén GM-tulajdonú Chevrolet-t.
A nagyvilági életet élő, partikra járó, csajozó, utazgató és jótékonykodó John Z. DeLorean azonban látta, hogy hiába korszerűek az autók újkorukban, néhány év múlva már finoman szólva is vannak velük bajok. Ő nem így képzelte az autógyártást, ezért otthagyta állását is csúcsvezetői fizetését, és rövid autóipar-mentes időszak után 1975-ben megalapította saját cégét Detroitban, és a DeLorean Motor Companyvel (DMC) elkezdte megvalósítani álmát.
Etikus sportkocsit akart, amely gyors, élvezetes, biztonságos, megfizethető, hosszú életű, megbízható, kifinomult.
Tapasztalt, egykori GM-es és chrysleres alkalmazottakkal látott munkához, és 1976-ra el is készült a prototípus. A DSV (Delorean Safety Vehicle) szupermodern formáját Giugiaro rajzolta meg, a futómű a Lotustól, a Wankel-motor a Citroëntől származott, de ezeknél jóval forradalmibb volt az ERM technológiával épült nagy szilárdságúnak, de könnyűnek ígért alváz, a felfelé nyíló ajtók és a festés nélküli, rozsdamentes acélkarosszéria, amelyre huszonöt év átrozsdásodás elleni garanciát vállaltak.
Volt már termék, lehetett indulni pénzt szerezni a gyártásra. A remek kapcsolatokkal rendelkező DeLoreannek nem esett nehezére befektetőket találni, de egy igazán nagy halra még szükség volt a gyárépítéshez. Puerto Rico a munkahelyekért cserében vállalta volna ezt a feladatot, ám a szerződés aláírása előtt Nagy-Britannia jobb ajánlatot tett, így végül Észak-Írországban, rekordidő alatt épült fel a DeLorean korszerű üzeme.
Nem ment azonban könnyen a szériagyártásra alkalmas autó elkészítése: az ERM váz nem vált be, a Lotus Espritét kellett használniuk, a Wankel-motort a Peugeot-Renault-Volvo-fejlesztésű 2,8 literesére cserélték. Bár a huhogók biztosra vették az ellenkezőjét, a sorozatgyártású DMC-12-eseken is maradt a sirályszárny és a rozsdamentes acélkaszni. (A típusnévben szereplő szám a tervezett 12 ezer dolláros eladási árra utalt – ezt sem sikerült aztán tartani.)
A tökéletes élmény viszont elmaradt: a tesztelők összeszerelési hibákra és az üresen is egy és negyed tonnás autóhoz képest gyönge, 136 lóerős motorra panaszkodtak,
ami akkor is súlyos ítélet, ha többségük elismerte a konstrukció egyediségét vagy például a futómű képességeit.
DeLorean minőségellenőrzési központokkal igyekezett orvosolni a bajok egy részét, ennek ellenére visszahívások rontották tovább a típus hírnevét. A nyolcvanas évek elejére azonban – a teljesítményt leszámítva – úrrá lettek a problémákon, úgy nézett ki, évi 10 ezer darabra piac is van, ez pedig képes eltartani a gyárat.
A szerencse viszont nem állt John Z. DeLorean és a DMC mellé: a szörnyű időjárás miatt brutálisan visszaestek a sportautó-eladások az Államokban, DeLorean azonban nem csökkentette felére a napi negyvendarabos termelést, ahogy javasolták neki, hanem megduplázta. Nem jött be a húzás: a pénz elfogyott, Thatcher kormánya pedig nem adott újabb tőkeinjekciót a DMC-nek. Közben Észak-Írországban és az USA-ban is százszámra álltak a DMC-12-esek, vevő nélkül.
Befektetők lettek volna, de a cégalapító ragaszkodott az önálló irányításhoz, ami nem a legjobb módszer a pénztárcák megnyitásához. Lehetett volna ennél rosszabb? Természetesen, és lett is. Egy újabb mecénásról kiderült, hogy az autók Amerikába utaztatása helyett inkább a drogcsempészés lenne az üzleti érdeke. A sztori szerint
DeLorean ebbe nem akart belemenni, de meggondolta magát, amikor lánya fejének levágásával fenyegették, a drogcsempész viszont állítólag tégla volt, az ügy vége pedig letartóztatás és vádemelés lett.
Ez nagyjából semmivé is foszlatta a további befektetőkről szőtt álmokat. A gyár bezárt, az alapító ellen indított perek pedig 1999-ben értek véget, egyébként felmentéssel, bár ez akkor már csak neki számított.
A néhány ezer tulajdonost leszámítva a világ a nyolcvanas évek közepére már elfelejtette volna a DMC-12-est, ha a Vissza a jövőbe alkotói nem látnak fantáziát a futurisztikus, kisszériás autóban. Ez adta meg az autó kultstátuszát, segítette a kereskedésekben ragadt példányok eladását, és emiatt ismerik fel ma is világszerte a típust, amihez képest a legtöbb exkluzív márka tömeggyártónak számít.
A DMC-12-es különleges fejezete az autótörténelemnek
A kilencezer darabos gyártás és a csőd nehezen nevezhető sikertörténetnek, az viszont nem mindennapi, hogy a kényszerű leállás után évekkel kezd el egy márka igazán szárnyalni. Ma is mintegy hatezer-ötszáz darab van a világon, tulajdonosai szerint kifejezetten megbízható a konstrukció, rozsdának pedig jóval huszonöt éven túl sincs nyoma. Magyarországon nem csak DMC-12-es, hanem egy apró márkaklub is működik, a DeLorean feltámasztásáról pedig időről időre felreppennek hírek, legutóbb 2017-re ígérte a külsőre azonos, de modernizált változat gyártását az amerikai DeLorean Motor Company, amely alkatrész-forgalmazással és felújítással is segíti a márka és a legenda fennmaradását.
Ez is érdekelhet:
https://roadster.hu/barenyi-bela/
delorean dmc-12 | john z. delorean | veterán autó | autótörténelem | delorean
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!