Idén öt éve született meg a DOT for You márka gondolata egy hetedik kerületi bérház garzonlakásában. Egy évvel később tervezték meg az első Irka határidőnapló-kollekciót, azóta minden évben közösségi finanszírozás segítségével valósul meg az Irka projekt – ami mára már nem pusztán egy tárgy, hanem közösség és életérzés.
Ebből az alkalomból pezsgős koccintásra várnak mindenkit december 4-én a TOBE Galleryben, ahol a tervezők bemutatják a négy éve sikeres Irka határidőnapló 2020-as verziójának limitált, ragyogó, egyedi prégelésű exkluzív kiadását.
Az Irka határidőnapló előállítása lokális munkaerőre és erőforrásokra épül. A DOT for You noteszek FSC minősítéssel rendelkező papírból készülnek, mert a megálmodói hisznek abban, hogy tehetnek valamit egy fenntartható jövőért.
Az Exkulzív Irka 2020 határidőnapló százhat számozott példányban készült. A 2020-as Irka kollekció grafikáját felhasználva Baglyas Erika, a márka alapítója elmélyült figyelemmel prégelte ezeket az egyedi darabokat. Éppen ezért – ahogyan azt egy képzőművésztől elvárni lehet –, minden példány valamiben különbözik egymástól, nincs közöttük két egyforma mintázat, mert a borító aranyozása a kreatív kísérletezés, a technikai határok feszegetésének eredménye. Az Exkluzív Irka 2020 határidőnaplót szebb csomagolásban is kínálják, igazán különleges ajándéknak szánva. Minden példány kézzel számozott és szignózott. A határidőnaplót kizárólag ezen a napon lehet megvásárolni darabonként 12 500 forintért.
További részletek az eseményről itt találhatóak.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: DOT for You – Baglyas Erika)
pop-up | bemutató | budapest | tobe gallery | dot for you | vásár
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!