Nagyon elfogadnánk ezt a corten acéllal burkolt, csodálatos házat

Csak mi nem nyaralónak, hanem állandóra.

Két cortenacél-borítású épületből áll a Little House/Big Shed nevű (Kis ház/Nagy kunyhó) nyaralóegyüttes, amit Whidbey szigetére tervezett meg David Van Galen amerikai építész magának és feleségének. A Seattle-től valamivel északra található házat nyaralóként, a kisebb épületet pedig stúdióként és vendégházként használja a pár.

Csodás természeti környezetben fekszik, duglászfenyők ölelte telken; egyszerre jár át a nyugalom és imádod a formatervezett ház minden négyzetcentijét.

Az igényeink egyszerűek voltak: egy mindentől távol eső, apró otthont akartunk, ahol kedvünkre főzőcskézhetünk, olvashatunk a tűz fényénél, írhatunk, festhetünk, vendégeket fogadhatunk – és fák között alhatunk

– írja körül az építész a projektet.

A nagyobbik épület 85 négyzetméter, a vendégház és stúdió pedig 21 négyzetméteres. A burkolatot szándékosan tervezték így; szeretnék, hogy az iőd, a szél, a nap és a víz mind-mind rajta hagyná az ujjlenyomatát évek múltán a házon, így az esztétikailag is kommunikál a környezetével. Ahol pedig nem cortenacél-burkolatú a ház, ött nagy üvegpaneleken engedhetjük, hogy átöleljen a zöldellő, buja természet.

Még több gyönyörű enteriőrt nézegetnél? Mutatjuk a legutóbbi dizájnkedvenceinket: ezt a szocializmust újragondoló krakkói hotelt, ahol szintén simán elnyaralnánk, füves háztetővel csodás tóra tekintő izlandi villát, ezt a fenomenális holland faházat az erdő mélyén, ezt a panellakásból átalakított kijevi csodát, ezt a modernista betonházat, amelyben van egy hihetetlen furnérlépcső, és ezt a fantasztikusan kreatív londoni otthont.

(Fotók: Lara Swimmer)

amerika | corten | seattle | duglász | nyaraló | modern

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom