Újraindul és elképesztő helyekre visz a világ egyik legmagasabban közlekedő vasútja

A festői utakon haladó coloradói vonat május elején indulhat újra, hogy átszelje az ikonikus tájakat és meghódítsa a Pikes Peak csúcsát.

Három évig tartó felújítási munkálatok után ismét megnyílik a nyilvánosság számára a Pikes Peak Cog Railway, hogy újra elvigye a túrázni vágyó utasokat a Pikes Peak csúcshoz.

A százmillió dolláros beruházásnak köszönhetően megújultak a vonatok, a vágányok, a depók, és új látogatóközpontot is kialakítottak. Ez utóbbi kilátóként és oktatási centrumként is funkcionál, hiszen az érdeklődők nemcsak a csúcs monumentalitásában gyönyörködhetnek, hanem megismerhetik a hegy történetét és geológiáját is.

A fogaskerekű először 1891 júniusában vitt fel utasokat a hegyre, de azóta is az Egyesült Államok legmagasabb vasútjaként tartják számon, sőt, ott található a világ vasútállomása is, így az állam fontos kulturális örökségének is számít.

Ted Johnston, a fogaskerekű vasutat üzemeltető vállalat vezérigazgató-helyettese egy nyilatkozatában úgy fogalmazott: örömmel nyitják meg újra a vonalat a közönség számára, hogy megtapasztalhassák és élvezhessék a festői tájat, illetve a kalandot, amelyet ez a gazdag történelemmel rendelkező vidék tartogat számukra.

A háromórás oda-vissza út a Pikes Peak oldalán vezet végig, megfelelő időjárási körülmények mellett pedig még a denveri felhőkarcolók is láthatóak.

A jegyek ötvennyolc dollárba kerülnek a felnőttek számára, de lehetőség van egyirányú jegy lefoglalására is, így a kirándulók gyalog, vagy akár kerékpárral is leereszkedhetnek a hegy oldalán.

A fapados repülőgépek uralta világban mintha kicsit elfeledtük volna a vonatokat. Tény, hogy sokkal tovább tart vasúton megközelíteni a kívánt helyszínt, de amit időben elvesz egy többórás zakatolás, azt látványban maximálisan visszaadja. Így van ez az alábbi öt európai vasútvonalon, melyek káprázatos tájakon visznek végig, miközben eszünkbe sem jut azon agyalni, mikor érünk már oda.

(Fotók: Broadmoor Manitou and Pikes Peak Cog Railway)

vasút | usa | utazás | amerika | colorado

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom