Alig kezdődött el a legforróbb és leglazább évszak, a motorcsónak is üres tankkal pihen még a garázsban, ahol egyébként a szörfdeszka is porosodik és a hegymászó-felszerelés sincs egyedül, tehát, ha úgy vesszük, az igazi kalandok még előttünk állnak. Mi viszont már egy egészen másfajta feltöltődésre hangolódunk, mióta kihirdették a 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjait. Ki is választottuk azt a hat eseményt, melyet nem igazán szeretnénk elmulasztani, és gyorsan be is írtuk az eddig még üresen álló őszi naptárunkba.
A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál az elmúlt huszonnyolc évben a térség legfontosabb kortárs művészeti eseménysorozatává vált. Ahogy megszokhattuk, nem csupán a bevett, hanem rendhagyó, meglepő helyszínekre, sokszor a város színpaddá, játéktérré alakuló köztereire hozza el a hazai és nemzetközi kulturális színtér legjobbjait,
és mutatja meg a progresszív, olykor provokatív, izgalmas és dinamikus művészeti közeget.
Felsorolni is nehéz, mennyi mindenre számíthatunk október 4. és 20. között, de a lakásszínházi előadások és koncertek, a 3D-s kiállítások, vagy a fesztivál a fesztiválban programok elég csábítónak tűnnek. Erre a hatra biztosan elmegyünk.
Fanyar humor és abszurditás – Familie Flőz: Dr. Nest
Sajátos, senkiéhez sem hasonlítható színházában a karikatúraszerű maszkok mélységesen mély emberi sorsokat takarnak.
A történetnek talán nincs köze a valósághoz, csak Dr. Nest képzeletének, belső vívódásainak, kétségeinek eleven kivetülése. Berlini, formabontó és abszurd: a Familie Flőz az elrajzolt, bizarr, mégis gyönyörű maszkok társulata.
Amire számíthatunk október 4-én a Müpában: tökéletes dramaturgia, félig báb, félig ember lények, fanyar humor.
Kifinomultság és bámulatba ejtés – Omer Klein Trio
Omer Klein a New York-i dzsesszélet egyik meghatározó alakjaként 2018-ban megkapta a német Grammynek nevezett ECHO-díjat a Sleepwalkers című albumával.
Azt írják a határok nélküli zenészről, hogy "gyorsasága, billentése, kifinomultsága és kreativitása alapján a zongora mestereinek legszűkebb csoportjában van a helye", egy igazi "bámulatba ejtő" muzsikus.
Ilyen felvezető után nagyon kíváncsian várjuk október 18-át, merthogy az Izraelben felnőtt zseni akkor foglalja el a Budapest Music Center színpadát.
Minifesztivál, battle és parti – (D)OPEN Your Move
Október 4-én a Trafóban egy találkozás szemtanúi lehetünk. A három résztvevő a kortárs tánc, az urban hiphop és a street dance, a következmény pedig egy minifesztivál, melyen nemzetközi workshop, concept battle, két előadás (egy ősbemutató) és parti.
Az egynapos programmal a Jenna Jalonen és Horváth Nóra, vagyis a mai magyar független kortárstánc-élet két meghatározó alakja által alapított kezdeményezés, a Collective Dope szeretne mindent megmutatni a világból, amelyből munkáik táplálkoznak.
Magyarországi premier – Eötvös Péter: Angyalok Amerikában
Tizenöt évvel a párizsi premier után Budapesten is színpadra kerül nemzetközileg csodált magyar zeneszerző-karmester operája.
A hetvenöt éves Eötvös Péter ebben a darabjában olyasfajta kortárs zenei nyelvet dolgozott ki, mely akusztikus környezetünk totalitását képes integrálni.
Az előadás a Paradise Reloaded (Lilith) című darab bécsi és budapesti előadásához hasonlóan osztrák–magyar koprodukcióban látható. A színrevitelről a kiváló német rendező, Matthias Oldag gondoskodik, a karmesteri feladatokat Eötvös Péter látja el október 10-én a Müpában.
Elsivatagosodás előtt a Trafó – Sidi Larbi Cherkaoui: Nomad
A kortárs táncélet ikonikus alkotójának koncepciójában a sivatag élővilága, a szelek formálta dűnék, a különleges, az élet számára kivételes megpróbáltatást jelentő környezet, a fizikai és lelki szomjazás élménye, a pusztaság spiritualitása eleven, összefüggések sűrű hálózatát feltáró mozaikképet alkotnak.
Az előadás zenéjét a világhírű elektronikus zenei formáció, a Basement Jaxx művésze, Felix Buxton jegyzi. Október 18-án a Trafóban csíphető el az előadás.
Táncolós hétvége besorolhatatlan zenékkel – Budapest Ritmo
Az emlegetett fesztivál a fesztiválban október 4. és 6. között érkezik az Akváriumba, ahol portugál fadótól a balkáni rezesekig, szájbőgőtől a cumbiáig terjed a Budapest Ritmo idei skálája. A legendás Romano Drom a Budapest Ritmó-n ünnepli huszadik születésnapját. Kovács Antal zenekara nemcsak új lemezét mutatja be, hanem vendégekkel és különleges videoinstallációkkal kiegészülve tekint vissza eddigi pályájukra.
Szombaton Boban Marković fia és zenekara, a Marko Markovic Brass Band szervezi a táncoltatást, akik a jól bevált recepthez rumba-, reggae-, dzsessz- és popelemeket adagolnak, és kirobbanó energiával tálalják. Vasárnap látható és hallható a hazai etno-dzsessz színtér két legnagyobb fúvósa, Dresch Mihály és Borbély Mihály a legendás, korábban Nigel Kennedyvel is közös lemezt készítő lengyel Kroke trióval alkot besorolhatatlan és féktelenül szabad zenét.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Peter Hönnemann, Posztós János, Müpa)
kortárs | programok | 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál | Omer Klein Trio | fesztivál | (D)OPEN Your Move
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!