Új járatot indít a China Eastern-csoporthoz tartozó Shanghai Airlines.
Az úti cél a Shanghajtól délre található kikötőváros és üzleti központ, Ningpo lesz, amely negyedikként csatlakozik a magyar fővárosból eddig elérhető kínai városok sorához: az Air Chinával június 19-től Pekingbe emellett Csungkingbe repülhetünk, a Shanghai Airlinesszal pedig Sanghajba.
A járatnyitás két fázisban történik: május 29-én, majd június 5-én két közvetlen charter-járatpár repül
a Jangce-delta régióban, Csöcsiang tartomány északkeleti részében lévő város és a magyar főváros között. Az első járat május 29-én 21:40-kor érkezik Budapestre és 23:55-kor indul vissza Ningpóba.
Június 12-től azután már hetente egy alkalommal, hétfőnként menetrend szerinti járatként indulnak a gépek, júliustól pedig hetente két közvetlen járatra (hétfő és csütörtök) bővül az összeköttetés a tervek szerint.
Kínában eközben olyan futurisztikus repülőtér épül, ami a szingapúri Changival akar versenyre kelni, igaz, a távol-keleti ország ritkán gondolkodik kicsiben.
(Forrás: Airportal, Daily News Hungary, képek: Unsplash, Getty Images)
járat | kína | repülés | légitársaság | Shanghai Airlines | Bole Nemzetközi Repülőtér
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!